2014. augusztus 30., szombat

Bridal Veil

Sziasztok!

Mivel az idén még nem igazán vettem semmi "extra" dolgot magamnak - úgy értem drágább lakkot vagy sminkterméket, szóval ami nem létszükséglet -, úgy gondoltam, hogy muszáj élni a Nailland akciójával. Sajnos múltkor nem volt időnk elmenni, amikor a Rimmel sajtótalálkozóján voltunk, viszont "csak úgy" nem rendelgettem volna lakkokat.

Nagyon szerettem volna már egy PP lakkot, bár az nem volt leakciózva, tudtam, hogy az általam kinézett csoda (Solar Flare) KELL. Ezen kívül pedig szintén olyan lakkokat választottam az A England akciós lakkjai közül is, amiket már nagyon régóta szerettem volna. (Konkrétan azóta, amióta először végignéztem a kínálatot.)

Így esett a választásom az Ascalon-ra, a Fated Prince-re, és az alábbi bejegyzés főszereplőjére, a Bridal Veil-re. Így mindenképpen jól jártam, hiszen másfél A England lakk árán lett 3 lakkom, illetve a hőn áhított lakk is az enyém lett, és így még a szállítás is ingyenes volt. (Ez az önmegnyugtatós rész volt, hogy marhára megérdemeltem már, és hogy milyen jó vásár volt... :D)

Szóval a lakkra térve... Bár a képeken nem akarja annyira visszaadni a lakk a színét, de gyönyörű. Amúgy is mindig szerettem a nagyon sötét, már-már fekete színű lakkokat. Bár a Bridal Veil nagyon visszafogottan játszik csak, és csak az látja bele a holografikus "énjét", aki tudja, mit kell nézni, én mindenesetre beleszerettem élőben is. Nekem ebből is kellett a 2 réteg, de nálam ez nem szempont, mert igazából ha nem lenne indokolt, szerintem akkor is felkenném.

Természetes fényben:

Vakuval:

Sajna napfényben nem sikerült elcsípnem fényképezőgéppel, de tuti, hogy lesz még a blogon, és akkor remélhetőleg olyan képet is tudok hozni.

Nektek hogy tetszik? Szeretitek az A England lakkjait? Melyik a kedvencetek? Ti éltetek a Nailland akciójával?

Köszönöm a figyelmet, mindenkinek kellemes napot és hétvégét kívánok.

6 megjegyzés:

  1. Ez egész egyszerűen valami gyönyörű *w* Odáig meg vissza vagyok a sötét színekért, és hát ez csodálatos *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, és élőben tényleg sokkal gyönyörűbb még ennél is :]

      Törlés
  2. Szép, de jóval több A-England lakk jobban tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam ő már az elejétől versenyben volt, ezért nem hagyhattam ki ilyen áron :]

      Törlés
  3. Én is éltem az akcióval,gondoltam de jó lesz,A-England lakkokból jól bevásárolok..aha,helyettük vettem 4 PP-t. :)

    VálaszTörlés