2014. március 9., vasárnap

Csajos nap Pápán

Sziasztok!

Még az első, veszprémi bloggertalin megbeszéltük, hogy jó lenne pár havonta, max. félévente egy ilyen csajos napot tartani. Őszintén szerettem volna, ha ez így is lesz, de nem gondoltam volna, hogy tényleg össze tudjuk hozni. Szerencsére tegnap is eljutottunk Pápára, bár Betti és Klári nem tudott jönni, PAncsi volt olyan drága, hogy elvitte Rékát és Engem.

Összeszedtük Esztit, és beültünk az Árkádiába, ahol egyébként már jártam Eszti esküvője után, nagyon hangulatos kis retro hely, az egyetlen nyomorom az volt, hogy elég hűvös volt, pedig rendesen fel voltam öltözve. Illetve a másik nagy "baj" az volt, hogy a rengeteg sminkcucc számára nem bizonyult elég nagynak az asztal, de megoldottuk azért.

Csak az első képet készítettem én, a többit Réka, utólagos engedelmével pedig kicsit megvágtam a képeket.

Ez így négyünk termése volt:



Azt hiszem, erre azért lehet mondani, hogy nem kevés cucc... És nem kevés idő volt, amíg kotorásztunk, próbálgattunk.

Réka közben lefényképezett minden retro cukiságot, én már múltkor körbejártam, és kitárgyaltuk, kinek mije volt/ mije nem volt, de nagyon szeretett volna, stb. :]









Közben meg is éheztünk, Eszti és én a sajtburger mellett döntöttünk, Réka pedig melegszendvicset vett, nos én konkrétan alig bírtam megenni, de mint láthatjátok, a melegszendvics sem egy kis szelet kenyérkéből van. :]


Az elmaradhatatlan közös fotó is elkészült, a pincérnőt kértük meg ismét, részemről rajtam kívül mindenkiről jó kép lett, nem tudom hogy csinálom, hogy kb. terhesebbnek tűnök Esztinél, pedig én élőben esküszöm nem így látom ezt a pulcsit magamon... :D





Ezt a hatalmas tasakot én hoztam haza, ugyanis megegyeztünk, hogy ami négyünk között nem kel el, azt Klári és Betti ossza e l egymás között.


És végül az én szerzeményeim:

Lakkokból túl sokra nem csaptam most le, ellenben 6 kis szemhéjpúderpalettára is... A legjobban talán a BB Krémnek és az ecseteknek örülök, de aminek még ezeknél is jobban, hogy nagyon jól éreztem magam a Csajokkal, és remélem, hogy lesz még ilyenben részünk, nem feltétlenül a sminkcuccok miatt, hanem mert nagyon jó így összeülni, beszélgetni, na meg sokat nevetni. :]

Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés, és nem bánjátok, hogy ma két hosszabb bejegyzés is összejött, de úgy gondoltam, még így frissiben jó írni egy ilyenről.
Köszönöm a figyelmet, további szép napot!

24 megjegyzés:

  1. jajj de jó lehetett. :)
    a retro cuccok pedig nagyon jók, moncsicsim nekem is van, még a mai napig itt ül a szekrényemen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem egy megöröklött moncsicsim volt csak, és valahová eltűnt :(

      Törlés
  2. Jól néznek ki azok az ecsetek, a Miss Rosé palettákat pedig imádom, szerintem csodásak, jól jártál velük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából túl rózsaszínesek már elsőre így nekem, de majd meglátom, mit sikerül alkotni velük :]

      Törlés
  3. Kb. a bőség zavara szituáció volt azon az asztalon. :D A retrós dolgok közül meg a diavetítő amolyan alap volt kiskoromban. Meg az a kuytás persely is. Öcsémnek is volt, meg nekem is. :D A lemezek a falon meg nagyon tetszenek. Szeretem a retrót. :)

    Pancsinak az a konty nagyon jól áll. :) Tegnap nekem is így volt a hajam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt megmondom... Kimentem cigizni is már, mert nem bírtam tovább válogatni, megyek vissza, majd megjegyzem "úgy rémlett, már nincs ennyi cucc az asztalon" :D
      Bizony, PAncsit irigyeltem is, mert nekem nem sikerült még olyan szépen megcsinálni, mint az övé volt.

      Törlés
  4. Nagyon jó lehetett :)
    A moncsicsik nagyon cukik :D

    VálaszTörlés
  5. nagyon jó lehetett a találkozó! egyébként a második csoportképen már látszik, h nem vagy terhes :D

    VálaszTörlés
  6. Azta, mennyi cucc :-D Kicsit irigykedem ugyan, de remélhetőleg hamarosan lesz újabb találkozó mifelénk is, ha pedig vége valaki meggyógyítja az autót, és nem csak kiszámlázza az el nem végzett munkálatokat, Felétek is szívesen elmennék majd :-)

    VálaszTörlés
  7. :-) jó kis nap volt, én azért még hazaérve benyomtam egy sonkás szendvicset a bazinagymelegszendvics után :-P :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én 5 falatot ettem a maradék salátámból, de csak azért, hogy ne kelljen kidobni... :D

      Törlés
  8. Nagyon örülök, hogy össze tudtuk hozni, és itt voltatok :) Egyébként én is kajáltam amikor hazaértem, pedig a sajtburger is hatalmas darab volt... bár nekem van mentségem az evészetre :D Klau, nem is látszol terhesnek, de még annyira én sem, mint élőben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked most MINDENRE van mentséged, tudod :D

      Törlés
  9. Biztos jó lehetett :) Hangulatos kis helynek tűnik és huh, jó sok cuccot vittetek! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem most négyen több cuccot szedtünk össze, mint legutóbb nyolcan :D

      Törlés
  10. De jó lehetett!
    És ott van egy moncsicsi. Valahol még megvan az én ősrégim. :)
    Egyszer voltam egy hasonló kiállításon, és a gyerekkorom legtöbb játéka retro lett. :)

    VálaszTörlés
  11. Mindeig tök jó olvasni az ilyen posztokat, és nézegetni a képeket. :)

    VálaszTörlés