2014. január 3., péntek

Pénteki Kedvencek - A England lakkok

Sziasztok!

Decemberben nem volt Pénteki Kedvencek bejegyzés, ennek egyik oka, hogy úgyis jutott minden péntekre egy-egy körömkihívásos vagy valami más bejegyzés, a másik pedig, hogy tényleg rohant a hónap, így nem nagyon volt időm pont péntekre tartalmas bejegyzést megírni.

Igazából el is gondolkoztam, hogy abbahagyjam- e, de eddig úgy vettem észre, hogy egészen kedvelitek ezeket a bejegyzéseket, meg igazából azt hiszem, most még nagyobb "szükségem" lesz, hogy minden hétre találjak valamit - ha mást nem, egy zenét, egy filmet, vagy pár szép lakkot, ami kicsit megdobogtatja a kis szívem, és jó érzéssel tölt el. :]

Eddig is nagyon odavoltam az A England lakkokért, Biától kaptam az elsőt, a Dragont, ami azóta is szerelem. És akkor már tudtam, hogy ez bár az első, de nem az utolsó lakkom a márkától. 



Aztán múlt héten ha már a Nailland-nél jártam, mint tudjátok, beszereztem a Sleeping Palace lakkot is fél óra válogatás után. Ez is egy mesés holo lakk, nagy a szerelem most vele (is). 



És persze még sok szép lakk található a márkánál, ami után vágyakozom, most ezeket szedtem egy csokorba, kollekciók szerint.

The Mythicals:
- Lady Of The Lake:

- Tristam:
TRISTAM

The Legend:
- Saint George:
SAINT GEORGE

- Princess Sabra:
PRINCESS SABRA

- Princess Tears:
PRINCESS TEARS

- Ascalon:
ASCALON

- Bridal Veil:
BRIDAL VEIL

Heavenly Quotes:
- She Walks In Beauty:
SHE WALKS IN BEAUTY

- Beauty Never Fails:
BEAUTY NEVER FAILS

Burne-Jones Dream:
- Biar Rose:
BRIAR ROSE / SLEEPING BEAUTY

- Briarwood:
BRIARWOOD

- Fated Prince:
FATED PRINCE

Ballerina:
- Fonteyn
-Her Rose Adagio
- Encore Margot
- Dancing With Nurvey


a-england Ballerina-2
Forrás

3000 Ft, szóval nem olcsó, viszont 11 ml lakkot tartalmaz, ami azért nem olyan kevés, és tényleg meseszépek a színek, szóval ha mást nem, szülinapkor/karácsonykor/névnapkor meglepem magam majd 1-1 ilyen szépséggel. :]
Azért látszik, hogy nálam még mindig tombol a holo-láz, szerintem ez már örökre kitart, hiszen évek óta imádom őket.

Ti hogy álltok az A England lakkokkal? Ha van, szeretitek őket? Ha nincs, szeretnétek? Melyike(ke)t?

Köszönöm a figyelmet, kellemes estét, jó éjszakát a korán fekvőknek, jó reggelt a korán kelőknek. :]

17 megjegyzés:

  1. Mindkét bemutatott lakk gyönyörű! :) Nálam a Perceval nagy kívánságlistás, de vannak szép dupe-jai, így ez nyugtatja a lelkem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is gyönyörű, de hozzá hasonlítók (igen, nem ugyanolyanok, de nagyon hasonlóak :] ) vannak szerencsére :]

      Törlés
  2. Lady of the lake nálam is a listán van.Eddig elkerülte a figyelmem és valamikor mostanában bukkantam rá.A Ballerina nekem is kell,legalább egy. De lehet kettő lesz belőle :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így összeszámolva egy laza 50 000 Ftot adnék csak ki értük, na de sebaj, taán 50 éves koromra mind meglesz innen ;D

      Törlés
  3. Szeretném-e??? Milyen kérdés ez? Nagyon!!! Annyira gyönyörűűű mind! :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szeretnék A-England lakkot, és talán ma lesz is hozzá szerencsém :) Hogy melyiket, azt még nem tudom, mert a gothic beauties kollekcióból akartam párat, de azóta megváltozott a vágyam, szóval ki tudja, melyik szépséggel jövök haza ma :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép az a kollekció is, csak sajna felkenve nekem nagyon feketék, ami amúgy nem baj, csak olyasmi lakkokat azért kapni olcsóbban :]
      Remélem, sikerrel jársz/jártál ma :]

      Törlés
  5. A Sleeping Palace csodaszép. Nagyon tetszenek ezek a lakkok, de én még a China Glaze-re is sajnálom az 1500 Ft-ot, így valószínűsítem, hogy soha nem lesz lakkom az A-Englandtől...:S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén a CG lakkokra én is sajnálom, mert bár van ami nagyon tetszik, de akkor inkább várok és veszek egy A England-et. Tény hogy nem olcsó, de csodálatosak szerintem :]
      Bár a Color Club-nál is vannak gyönyörűek, 1000 Ft körüli áron :]

      Törlés
  6. Én is sorolhatnám egy darabig, hogy melyikeket szeretném még, de ezt szerintem te is jól tudod :D

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lakk egytől-egyig, bár egy kicsit drágák szerintem. A legkülönlegesebb darabokért adnék csak ki ennyit. Nekem a legszebb a She walks in beauty. :) Meseszép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nálam a holománia miatt van csak ez, hogy ennyit képes vagyok rá kiadni, bár most is a szülinapomra vettem, persze így ér azért, na... :D

      Törlés
  8. Nekem még nincs, de nagyon tetszenek, főleg a világosabb, rózsaszínes árnyalatok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzád a Her Rose Adagio-t tudnám nagyon elképzelni :]

      Törlés
  9. Nagyon szépek mind! :) De sajnálok értük ennyi pénzt kiadni. :/

    VálaszTörlés