2013. november 28., csütörtök

Kívánságlista - Ruhák I.

Sziasztok!

Már régóta nem volt kívánságlistás bejegyzés, első körben az olyan ruhákat szedtem sorba, amik fontosak, aztán majd lesz egy olyan is, amiben a csak a saját kis "kedvtelésem" élem ki, hogy milyen pólókat csináltatnék... :]

Ami első körben kéne, az egy télikabát. Két fajta tetszik, bár a tavalyival semmi gondom nem lenne, teljesen nagy már rám, így be is fújna alatta a szél, és hát nem is túl szép...


Mindenképpen olyat szeretnék, aminek nagy szőrmés csuklyája van, mert sokkal kevésbé fázik az arcom azokban, illetve a jobb oldali kabát feketében tökéletes lenne... :]

Kellenének majd nadrágok is, nem feltétlenül csak télre, itt is érvényes az előbb leírt tény, hogy kiesek belőlük..


Ilyesmit szeretnék, sima egyszerű, szűk szárút, minden csicsa nélkül. Egy feketét, egy világosbarnát, és esetleg még egy sötétkéket is.

Ezen kívül kellene kardigán, pulóver, hosszú ujjú felső, illetve kötött, rövid ujjú hosszított felsőt is szeretnék, ezek pl tetszenek:




Egy pihepuha köntösnek is örülnék, ilyesminek, csak mondjuk feketében:

Már van egy pár párducos sálam, de az igazi még mindig nincs meg, ezt szerintem sosem fogom feladni, egy nagyon nagy, vastag, szép mintájú sálam akkor is lesz, ha végre megtalálom az igazit.. :D


Ami pedig bár nem téli, tavasszal szeretném beszerezni majd, egy fekete alap ballonkabát és egy baseball dzseki, utóbbi nem azért mert az most olyan menő, hanem mert egész kiskorom óta nagyon tetszenek, de kb. lehetetlen volt eddig beszerezni őket itthon..


Remélem, pár dolog azért összejön majd, innen üzenem a spanomnak, Jézusnak, hogy rohadt jó kislány voltam az idén, és nagyon megérdemelném ám! :D

Ti milyen ruhákat szeretnétek beszerezni mostanában?

Köszönöm a figyelmet, kellemes estét!

19 megjegyzés:

  1. nekem egy timberland csizmára fájt a fogam. amikor először néztem volt 2db 39-es de akkor nem volt pénzem rá. most amikor megvettem volna nem volt....igaz ez nem ruha-mivel kívánságlistás ruhám nincs-de azért kiirtam magamból :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lábbeli nálam még belefér a ruha kategóriába :P
      Amúgy ez sajna tipikus, mikor van, nincs rá pénz, mikor meg már van rá, akkor az nincs, ami kéne :D

      Törlés
  2. Egy ilyesmi ballonkabátra nekem is nagyon fáj a fogam régóta, remélem tavasszal sikerül beszereznem! :) Amúgy az első kabát is baromi jól néz ki! :) Nekem sok minden van amit szeretnék, nadrág, cipő, táska, sál..tényleg sok minden, amikből sosem elég :D De majd szépen sorjában.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát nekem is, bár most így a cipő csizma megvan, de táska muszáj lesz nekem is, én nem tudom hogyan, de fél év alatt szétnyúzom őket... :D

      Törlés
  3. Nekem is szükségem lenne nadrágokra, de ezekkel a nagyon nagyon szűk szárúakkal annyira nem vagyok kibékülve :( :(
    Egy két pulóver nálam is elférne még. Nekem most ő a szerelem: http://www.heavytools.hu/upload_files/thumb_kozepes_A6W13176cn_e.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én olyat szeretnék mindenképp, ami nem nagyon csőszárú, de már nem is egyenes.
      Jajj, nagyon édes ez a pulcsi! :]

      Törlés
  4. Nekem egy szép fehér "vizsgázós" ingre van szükségem. A bal oldali télikabáton nagyon sokat gondolkodtam, de nem mertem megrendelni. Helyette megvettem a Bershka hasonlóan kivehető béléses kabátját. Bélés nélkül egy pulcsival 10 fok körül is melegen tart :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, rendelni én sem merek így, max pólót szoktam, mást nem :]

      Törlés
  5. nagyon jó kis lista! :) főleg az első két dolog, kabi és nadrág tetszik! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallod, amúgy nem tudom mért, de mikor elmentettem a jobboldali kabát képét, Te ugrottál be, hogy tök jól állna Neked... :D

      Törlés
    2. ó, köszi :D tényleg nagyon jól néz ki!

      Törlés
  6. húú nekem is be kéne már újítanom nadrág meg kardigán téren. :D
    én most a csizmakollekciómat frissítettem fel, 1 hónap alatt 3 csizmát is vettem. :$:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na széép :P
      Mondjuk én múlt hónapban vettem 2-t, de az teljesen jó vétel volt, meg hát az átmeneti csizmám már kuka lett, szóval ahelyett muszáj volt, télit meg 3500ért (maradék, 2 pár volt) nem hagyhattam ott nyilván :]

      Törlés
    2. én is így voltam, összesen a 3 pár csizmát vettem 7000-ért. :D

      Törlés
    3. Ja, hát akkor Te még jobban is jártál :D

      Törlés
  7. Én idén egy piros télikabit vadásztam,végül F&F háza táján meg is találtam,és imádom! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azzal csak az a bajom, hogy első körben fekete/szürke vagy max sötétbarnát szeretek hordani, aztán persze ha olyan gazdag lennék, lenne piros meg világos meg... :D

      Törlés
  8. A legelső kabátba beleszerettem! Azt hiszem megvan az álomkabátom...:D Hogy mindig olyan dolgokat mutatsz Klau, amikkel elcsábítod az embert, hihetetlen..sütésnél is, ez is most...Kikérem magamnak most már! :)

    VálaszTörlés