2013. október 22., kedd

Egyszerű bundás kenyér

Sziasztok!

Nem nagy tudományt osztok meg most Veletek, de megér egy bejegyzést, mert nekem pl. magamtól nem jutott volna eszembe szerintem, pedig iszonyatosan egyszerű.
Annyi a lényeg, hogy toast kenyeret a felvert tojásba mártunk, majd beletesszük a melegszendvicssütőbe pár percre és kész is a bundás kenyér, nem kell olaj, nem kell edény, ennyi a tudomány. :]
A másik verziót is elkészítettem, ez pedig úgy néz ki, hogy rendes szendvicset készítünk, tehát a tojásba mártunk két szelet kenyeret és közé teszünk sajtot, felvágottat, akár paradicsomot, ki mit szeretne és így sütjük meg.

És íme a végeredmény:

Egyszerű, de nagyszerű, hamar megvan és igazán finom, akár sietős vacsinak is simán jó szerintem. :]

Ti próbáltátok már ezt a fajta bundás kenyeret?

Köszönöm a figyelmet, szép napot!

20 megjegyzés:

  1. Nem ismertem ezt a bundás kenyér verziót, de finom lehet és kipróbálom! Köszi az ötletet! Guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, ha legalább újat tudok mutatni valakinek, majd írd meg, hogy jött be :]

      Törlés
    2. Nagyon fincsi, szerelmem is azt mondta hogy finom! Köszönöm! Rá fogok kattanni :D

      Törlés
  2. Én mindenféle bundáskenyérre kapható vagyok :) Nálunk nagy sláger, hogy zúzott fokhagymát keverünk a tojásba, mielőtt beleforgatjuk a kenyeret, és a már kisült bundásokra melegen sajtot reszelünk,hagyjuk ráolvadni... nyami!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, az is fincsi, én egyszer olyat csináltam, hogy kevés mustárt tettem a tejbe és amikor átfordítottam, akkor tettem rá felvágottat, sajtot és paradicsomot, hát az is elég finom volt :P

      Törlés
    2. Majd egyszer csinálok Nektek olyat :P

      Törlés
  3. Hű, ez nagyon finomnak tűnik! Nálunk a családban nagy sláger a bundáskenyér, a férjem és a kétéves lányom is megenné minden nap. Én viszont gyűlölöm az olajszagot, de ezzel a módszerrel kipróbálom! Mondd csak, nem ég bele a tojás a sütőbe?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor ez nálatok pont kapóra jön.
      Nekem abszolút nem égett bele, annyira lett csak "koszos" mint egy sima melegszenyónál, papírtörlővel kitöröltem és kész is. :]

      Törlés
  4. Eszembe nem jutott volna szendvicssütőben sütni.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magamtól nekem sem, de jó, hogy láttam, de már meg nem mondom, hogy hol/miben :D

      Törlés
  5. Ez mekkora ötlet!!! Köszi :)))

    VálaszTörlés
  6. Így még én sem csináltam, de egyébként imádom a bundás kenyeret! :)

    VálaszTörlés
  7. Se toast-kenyér, se melegszendvicssütő. Pedig ez így kínzás, mert most igazán megenném :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajaj, öreg hiba :(
      Én már ki sem bírnám melegszendvicssütő nélkül szerintem :D

      Törlés
  8. Jaj, most éhes lettem. :(
    Valahogy megoldom, hogy hasonlót zabbantsak perceken belül. :)

    Imádom az ilyeneket, én mindig újabb és újabb ízvilággal kísérletezek, aztán vagy sikerül, vagy nem. A kukáé csak egy darab lett. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére nálam még semmi nem került egy az egybe kukába, persze szoktam fura dolgokat produkálni, de mindig jót hozok ki belőle :D

      Törlés