2013. augusztus 25., vasárnap

justgirlythings V.

Sziasztok!

És már megint vasárnap, sajna az utolsó augusztusban, na mindegy, mára is hozom a kis képadagot Nektek.. :]


Hát, szerintem ez olyan univerzális, mindenkire igaz, akire mégsem, az adjon hálát az égnek, én mindig képes vagyok elfeküdni a hajam, sosem pont úgy áll, ahogy én akarom, stb.


Amennyire tőlem tellett, túltettem magam, de szerintem az az érzés örökre megmarad már..


Ez is olyan, amire azt mondom, hogy akinek nincs ilyen gondja, irigylem, hozzám sem lehet szólni olyankor, mindenen felhúzom és/vagy elbőgöm magamat, és mindenbe belekötök..


Általában e vagy max. 2 kávét szoktam inni, de bizony vannak napok, amikor kb. kávén élek egész nap, szerencsére ezek ritka napok, de így is túl sok volt mostanában.


Ritkán olvasok többször el egy könyvet, az egyetlen, amit kb. évente elolvasok már régóta, az a Kis Herceg, az elmúlt pár évben pedig Csernustól A Nő, de remélem, lesznek még olyan könyvek, amiket megszeretek annyira, hogy többször elolvassam.

Rátok igaz valamelyik?

Köszönöm a figyelmet, kellemes napot mindenkinek!

19 megjegyzés:

  1. Kedves Klau! :D Igazi sokként ért az első mondatod, hogy most van az utolsó vasárnap augusztusban. :D :D :D

    Egyébként A period alatt való túlzott elérzékenyülés teljesen igaz rám is. Ha jó, ha szomorú, ha rossz dolgot látok, vagy cuki kis cicát elbőgöm rajta magam. Plusz akkor kívánom az édességet és jön ki 60ezer pattanásom. Nah azon is szoktam sírni belül. :D Nah jó olyan 5-6 jön ki általában, de akkor is sírok. :)

    A Kis herceget 10 évesen olvastam először. Azóta vagy 2-3x olvastam már. :)

    Kávé mániámmal szerintem tisztában vagy. Írtam már róla. :D Próbálom ezt napi 1-re leredukálni, és ha lehet inkább nem is iszom. A bőröm meghálálja. :D

    A hajamnál meg két oldalt van 1-1 forgóm és állandóan be van állva a hajam ezeken a helyeken... -.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nagyon durva hallod, tiszta lelkibeteg lettem én is... :D
      Nekem szerencsére csak 1-2 pattanás szokott kijönni, de az nagyon... :D
      Nekem a Kis Herceg volt a legelső, amit végig is olvastam tök egyedül, egyszer ha lesz elég pénzem, akarok majd tetkót is, mert ha már 15 éve végigkísér, gondolom, örök marad a szeretetem a könyv iránt. :]
      Jajj hallod, nekem is a frufrumnál van 2, és mindig beszólnak, hogy ne tűrögessem már egész nap a frufrum, de ha egyszer nem úgy áll, ahogy kellene.. :@

      Törlés
    2. Nem értik meg. :) Ráadásul ez élet halál kérdése. :D

      Törlés
    3. De ugye? Az úgy álljon és kész, pötty!
      Régen volt telifrufrum, imádtam, de szerinted hány másodpercenként simítgattam a két hülye forgómmal? :D

      Törlés
    4. Inkább az a kérdés, hogy volt-e olyan, hogy a kezed nem a hajadon volt. :D :D :D
      A mostani haj amúgy nagyon jól áll. De a színe is. A múltkori matrózos posztban tűnt fel nekem csak igazán. :)

      Törlés
    5. Ritkán volt :D
      Köszi, most picit még vörösebbre sikeredett, mint szokott :]

      Törlés
  2. A kávé kivételével (mivel nagyon nem szeretem) az összes igaz rám is! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, én kiskorom óta, már oviban mindig kunyeráltam 1-1 kortyot apuméból :]

      Törlés
  3. Az utolsó kettővel tudok leginkább azonosulni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, megint, ahhoz képest, hogy írtam, hogy le kéne állni a kávéval... :D
      Bár amúgy is hiperaktív vagyok, szóval kb. mindegy :D

      Törlés
  4. A Kis herceg valahogy nálam kimaradt. Ne kérdezd miért, mert fogalmam sincs. Viszont a többihez tökéletesen passzolok én is... már előre rettegek a PERIÓDUStól mindig...
    És még mindig nem fogtam fel, hogy lassan vége az augusztusnak is :(.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tessék pótolni sürgősen a Kis Herceget!
      Én kötelezővé tenném minden ember számára, bár tudom, hogy sokan nem értékelnék... :S

      Törlés
  5. Hehe, én nem csak azokon a napokon vagyok érzékeny :-)
    Bármikor, ha megható filmet látok, könyvet olvasok, bömbölök - az Ember eleinte nem tudta, hogy miért sírok annyit, most már megszokta, hogy ez nekem jól esik :-D
    A kávézás szerencsére nekem teljesen kimaradt az életemből - nem bánom, hogy nem az van, hogy nem bírok felébredni nélküle és hasonlók ...
    Mostanában egyre kevesebb könyvet olvasok újra, de egy-két kedvenc mindig van, amit szívesen újraolvasok, pl Vavyan Fable Sárkánykönny című könyve - nem tudom miért, mert nem egy szépirodalmi mű, de valahogy mégis szeretem a sztorit, ahogy mesél :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát nálam is vannak olyan napok, bár azért pl. egy pelenkareklámon vagy ilyen tök nem megható (számomra) dolgon csak akkor tudok sírni.. Vagy inkább csak visítok, hogy "most már aztán tényleg rohadt idegesítő, leverem azt a tetves tévét" - talán emiatt nem nézek tévét mostanában :D
      Szerencsére már edződtem, nem vagyok olyan sírós, de néha KELL. Ez ilyen nálam.. :]
      Kávé nálam általában kis "jutalomfalat", ha túlélem a napnak legalább a felét... :D
      Sárkánykönnyről még nem hallottam, de majd utánanézek, mert hogy ami sárkányos, az csak jó lehet! :P

      Törlés
  6. Ó, hozzám se nagyon szóljon senki, ha éppen megvan... És ráadásul T. is átveszi a hangulatom, és két hisztis él együtt olyankor :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juuujj, és akkor hogy oldjátok meg, inkább nem szóltok a másikhoz? Most ezt így elképzeltem :D
      - Mi a baj Drágám?
      - SEMMI
      - Naaa, de mivan?
      - Haggyááámáá, megvan
      - Óóó, akkor Te is haggyámábékén jóóó?! :DDDDD

      Törlés
    2. Hát,e gy darabig pörgünk és öljük egymást, aztán leginkább már elröhögjük. Megedződtünk a három év alatt már... :-D

      Törlés
    3. Egyszer vegyétek már fel nekem :P

      Törlés