2013. március 10., vasárnap

andthatswhoiam VII.

Sziasztok!

Tegnap nem került ki bejegyzés, sajna nem volt rá időm, nem is akarok magyarázkodni, így jött ki, itthon szülinapozás volt, meg közben - sajna csak fél órára, de - beugrottam kicsit találkozni Esztivel, Pancsival és Rékával. Sajna képek nem készültek, de csereberéltünk, ezekről majd hozok képeket jövőhéten. :]

És akkor a kis eszmefuttatás után jöjjön a már mondhatni, szokásos vasárnapi képadag a kis sztorizással.


Ezt már egyszer kifejtettem. Nem azért sminkelek, mert amúgy nem bírom elviselni a csupasz arcom látványát, hanem mert nekem ez a "készülődés" szó - művelet - része, és mert a hangulatomat is "kifejezhetem" ezzel. (Nyilván, ha éppen idegbajos vagyok, nem kenem össze a homlokom rúzzsal, de a színeket úgy szoktam passzintani, amilyen kedvem van épp.)


Szinte mindent túl komolyan veszek. Főként, amiket más kimond, egy pillanat alatt össze lehet törni, ez bár nagyon nem jó, de nem tudom leszarni a dolgokat sajnos(?). (Bár nyilván egy teljesen más ember lennék akkor, és nem feltétlenül jobb ember.)


Ennek fő oka talán az, hogy az egyik tesóm 8, a másik 11 évvel idősebb, a szüleim is jóval idősebbek nálam, és leginkább felnőttek, idősebbek körében voltam, persze játszottam az oviban meg minden, de a korosztályomnál mindig is komolyabb voltam lelkiekben. Közben még mindig van egy gyermeki énem, és talán meg is marad örökre.


Csúnya dolog, de tudok nagyon barátságtalan is lenni, egyféle védekezés céljából szerintem, bár könnyen barátkozom, ha valaki nem szimpatikus a viselkedése alapján, azt adom vissza, amit kaptam, illetve a már említett buta emberek nagyon ki tudnak borítani, és néha bármennyire nem akarok bunkó lenni, nem megy velük.


Mondhatnám, minden ember más és más, de gyakran érzem, hogy tényleg más vagyok, mint a mai átlagemberek. Nem azért mert én szuperhős vagyok vagy erkölcsi mintaszobor, de míg más végig nézi, hogy egy néni szenved a kis gurulós kocsijával a lépcsőn, én inkább odamegyek és leviszem, vagy míg más végignézi, hogy a fiatal anyuka bénázik, mert nehéz levinni egyedül a batár nagy babakocsit, annak ellenére, hogy nem vagyok oda a gyerekekért, inkább odamegyek és segítek neki. Tudom, hogy nem válthatom meg az egész világot egyedül, de a magamét jobbá tehetem, és azét a pár emberét is talán arra a néhány percre, vagy legalább egy mosolyt kapok cserébe. És itt ki is jött a fő kettősség, amiben őrlődöm, hogy sok a hülye, és nagyon barátságtalan is tudok lenni, de alapvetően nagyon jószívű és segítőkész vagyok.

Hát a mai ennyi lett volna, szándékozom még ma a tegnapra szánt bejegyzést befejezni és kitenni, de nem ígérek semmit. :]

Rátok igaz valamelyik?

Köszönöm a figyelmet, szép napot, kellemes hétvége-végét.

12 megjegyzés:

  1. Én is tudok irtó barátságtalan lenni, de alapvetően imádom az embereket és imádok segíteni rajtuk. Nálam alap, hogy segítek valakin, felvinni a buszra a babakocsit vagy ha a néni elejt valamit és látom hogy nehézkes hajolnia odaszaladok és felkapom, átengedem a helyem (nem minden idősnek am, megválogatom:D). hahah:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Segíteni én is szeretek, de azért a nagy többséget nem szeretem (általában a buszon is mindig kifogom azokat, akik rám ülnek, megtaposnak, stb :D)...

      Törlés
  2. minél többet olvasok rólad, annál több közös pontot találok. :)
    az 1., a 3., és a 4. rám is igaz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem tudom, ez részedről feltétlen jó-e :D

      Törlés
  3. azt hiszem a dolgokat néha én is túl komolyan veszem, pedig tudom, h nem kéne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, de engem mindig az nyugtat, hogy akkor nyilván egy tök más ember lennék :]
      Jó azért van egy bizonyos határ mindig, mielőtt megőrülnék :D

      Törlés
  4. A homlokösszekenésnél jót mosolyogtam :-) Amúgy mind igaz rám is, nekem két bátyám van, 9 és 11 évvel idősebbek, úgyhogy komoly, fiúkkal barátkozó lány voltam mindig. A segítőkészségem pedig Budapesten többször is visszautasításra került, volt olyan vak, aki nem kért a segítségemből, és ezt nem kedvesen közölte, és idős bácsi is, aki megsértődött, mert át akartam adni a helyem. Mindegy, felénk örülnek neki, és ez a lényeg :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én attól eltekintve, hogy lány tesók, mindig is fiúkkal voltam jobba inkább.. :]
      Na igen, Bp-en teljesen más ilyenben (is) a hozzáállás, mint vidéken :S
      Bár én Veszprémben is jártam úgy, hogy felajánlottam a helyem, nem fogadta el a néni, aztán két üléssel odébb meg szidni kezdte a mai fiatalokat... Na akkor nem álltam meg szó nélkül... :D

      Törlés
  5. Tök jó, hogy a sminkeddel ki tudod fejezni a hangulatod, én általában csak a ruhámhoz igazítom. :D Ami annyit jelent, hogy felkenek egy kis szemfestéket, ami illik a felsőmhöz... :D
    Ha valaki nem szimpi én sem tudok vele barátságos lenni... És néha hajlamos vagyok túl komolyan venni a dolgokat... =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általában a szemfesték is (meg mondjuk a ruhám is) színben olyan, mint a hangulatom, mármint úgy értem, ha vidámabb vagyok, azért szívesebben nyúlok a világos, vidámabb színek után, míg ha olyan rosszabb passzban vagyok, inkább szürke, barna ilyesmik :]

      Törlés
  6. "Nyilván, ha éppen idegbajos vagyok, nem kenem össze a homlokom rúzzsal" ezen mekkorát nevettem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom, ez tetszett mindenkinek :DD

      Törlés