2013. február 11., hétfő

MUA lakk - Shade 21

Sziasztok!

A Make Up Academy lakkok közül a 21-es volt az első, amit kipróbáltam, még csütörtökön kentem fel, a képek pedig szombaton készültek, takarítás után, illetve a körmeim is eléggé ramaty állapotba kerültek, így elnézéseteket kérem a szépséghiba miatt, a szín a lényeg, az úgyis látszik. :]


A honlapjukon a kép ilyen a lakkról, én ezek alapján egy koszos púderszínnek véltem:

Még élőben is úgy véltem, hogy egy picit sötétebb koszos rózsaszín, de igazából felkenve köz nincs ezekhez, nálam ez már inkább a mályva kategória. Nem olyan, mint amit vártam, de ez is nagyon tetszik, a képeken két rétegben látható a körmeimen, btgn fedőlakkal, és mint mondtam, takarítás után.

Természetes fénynél:

Vakuval:

Szóval nem ezt vártam, de nem bánom, talán még jobban is illik hozzám, illetve tetszik, hogy minden csillám és ilyen-olyan csillogás mentes, krémes finise van.

Nektek hogy tetszik? A következő a piros mágneses lakk lesz, a Park Lane, utána a sima fekete vagy a lila mágnesest látnátok szívesebben?

Köszönöm a figyelmet, kellemes napot, hetet mindenkinek!

14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép színe van,és szerintem nem sok lakk éli túl a takarítást:-D én a liláról olvasnék

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát még magát a takarítást hagyján, de most tényleg nagytakarítottam, meg vegyszereztem, vizeztem majdnem 4 órán át, szóval így még le a kalappal előtte :D

      Törlés
  2. Szép színe van :-) Nekem mindegy a tesztelési sorrend, mert mind érdekel :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amúgy ne tudd meg, nem akartam azt se, hogy napi 2t felkenek, mert első körben szeretem tudni, mit tud a lakk, meddig bírja :D szóval hős vagyok, hogy csak a margarétán próbáltam ki még, meg a mágnesest hétvégén, de hát azt ki bírta volna ki?? :D

      Törlés
  3. SZép szín! =) Nekem még hiányzik a készletemből ilyen szín. =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ezért nem bánom, mert nem volt ilyenem még :]

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Nem igazán találtam erről a színről :S

      Törlés
  5. Nekem tetszik ez a szin is :) Mágneses lakkokból a fekete érdekelne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abból nincs fekete, az sima, mágnesesből lila meg piros van :]

      Törlés
  6. Szép :) Én nagyon alaposan utánanéztem a lakknak, amit rendeltem meg amit akartam, szegény utóbbi nem volt most :(

    VálaszTörlés
  7. Nekem még nincs ilyen színem, de ideje lenne már beszerezni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is értem így utólag, hogy mért nem volt eddig nekem sem :P

      Törlés