2012. december 6., csütörtök

Kívánságlista VII. felvonás

Sziasztok!

Legutóbb kb. másfél hónapja írtam kívánságlistát, van, amit beszereztem belőle, van amit még nem, és van amire azt mondom, mégsem kell, vagy most még nem.

Ez most nem kifejezetten karácsonyi kívánságlista, főleg, hogy vagy 5× javítottam át, mert mindig új és új dolgok jutottak eszembe.

Az essennce Grey To Be Here lakkját beszereztem, 2 Color Club holo lakkot és a párducos sálat, ami bár még nem az "igazi", de alkuképes voltam, így jó ideig elég lesz ez. :]
A bizonyos baglyos nyomdalemezt és a Have You Seen Alice szemhéjpúdert is beszereztem, illetve pólókat is. Oreos Milkát is ettem, Peppert is ittam, szóval igazán nem panaszkodok.
Az essence parfüm élőben nagyon nem jött be és a Cherry Blossom Girl szemhéjpúdert sem sikerült beszerezni, szerintem már nem is fogom tudni, de azt azért túlélem.
Persze még egy rakat dolog van, amit szeretnék, ezeket szedtem össze újra, és bővítettem a listát, mert még mindig hiszem, hogy ha leírom, és a szemem előtt tartom a dolgokat, idővel hozzám is jutnak. :]

Első körben megint a lakkokkal kezdek, ez a "legkevesebb", szerintem egy rosszabb napon pár hetente inkább vegyek egy párszázas lakkot, mint egy komplett ruhatárat. :D
Szóval ezeknek nagy részével valószínűleg apránként, de nagy örömmel magamat lepem majd meg.


Lakkok:




 

- essence - Black Is Back:
- essence - Off To Miami
- essence - Wanna Say Hello
- Catrice - Steel My Heart
- Catrice - Steel My Soul
- Catrice - Genius In The Bottle
- Moyra 99
- Miss Sporty Metal Flip lakkok
- Color Club - Wild And Willing
- Color Club - Wild At Heart
- Color Club - Alias
- Layla Hologram Effect (de egy Nfu Oh-val is kiegyeznék :])
- Sötétben világító fedőlakk
- Mágneses lakkok

Az első CC lakk (Wild And Willing) elvileg hamarosan nálam is lesz. :] Ezeken kívül szeretnék még egy ezüst lakkot, mert ami van, nagyon fogy, illetve kell majd alap - és fedőlakk lassan.

Szeretnék még nyomdalemezeket és nyomdázós lakkokat is. Nem feltétlenül kell Konad, csak szép és jó legyen. :]



Piperék, krémek:






- Aden folyékony rúzs
- essence téli limitált kézkrémek
- Baviphat epres méregtelenítő maszk
- The Face Shop - Mitesszereltávolító maszk
- Aden filces tus
- Alakformáló zselé (nem feltétlenül Sunfleur)
- Argánolaj
- Kókuszolaj


Ruhák:



- Köntös
- Pulcsi
- Bézs és sötétkék nadrág
- Ballonkabát (tavasszal ráér)
- Barna sapka (ilyen fazonban, ez mondjuk sürgős lenne)

Cipők:

Szeretnék majd tavasszal egy telitalpú bokacsizmát és egy félcipőt. Ezek tökéletesek is lennének..

Kiegészítők:


- Párducmintás öv (olyan, mint a pici)
- Sötétbarna nagy táska, ilyesmi fazonban
- Párducmintás óra (Ilyesmit, csak nem szőrös szíjjal)

Könyvek:


- Dr. Csernus Imre - A férfi
- Paulo Coelho könyvek minden mennyiségben :]
- Viola Dóra - A hajfonás világa

Egyéb:



- Határidőnapló (pl. a párducos jó is lenne..)
- Szeretnék még két lyukat a bal fülembe is (csak a szimmetria végett, haha)
- Bvlgari Omnia Crystalline parfüm - évek óta nagyon vágyok rá, de jó ideig még nem fogom tudni megengedni magamnak szerintem.. :(
- Fényképezőgép.. Nem jókedvemből akarok, de nagyon haldoklik a kis gépem, azért még egy szervízzel be akarok próbálkozni, hátha menthető..
- MP4 dettó, még gimi első évében kaptam karácsonyra egyet, te jó ég, 6 éve nyúzom, úgy, hogy napi szinten hallgatom, azért az már idő.
- És az apróság, még mindig azt mondom, hogy addig nem halhatok meg, míg nem ettem Oreo-t. :D

Rengeteg dolog, tudom, de van közte, ami mindenképp kell (határidőnapló, öv, ruhák, cipők, tus, táska utóbbiak azért, mert elfogytak/ az előző tönkrement, stb), és olyanok, amiket szimplán szeretnék kipróbálni, használni (lakkok, pipere cuccok). Egy szó mint száz, nagyon szeretném ezeket a dolgokat az elkövetkezendő fél évben magaménak tudni, szeretgetni őket, bár a parfüm és a fényképező, mp4 nagyobb falat azért..

Ti miket szeretnétek karácsonyra, vagy csak úgy?

Köszönöm a figyelmet, kellemes napot!

30 megjegyzés:

  1. Ha veszel mágneses lakkokat, azok nyomdázáshoz is szuper jók, szóval 2in1, kettőt egy áráért :)
    Az essence metallics és magnetics lakkok még szebben kiadják a mintát, mint a fekete Konad lakkom, és a Rimmel Rock Republic is tökéletesen megfelelt a célnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a két mágneses lakkomat eddig leginkább nyomdázásra használtam, és már eléggé sűrű, ezért is kéne majd az, de így végül is, igazad van, 2 in 1 megoldható ;]

      Törlés
  2. Én is úgy szeretnék valami szép határidőnaplót:) Amúgy amik még eddig a kívánságlistámon vannak: ruhák, kozmetikumok, hajhullámosító, kiegészítők és új tetoválás :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hullámosítóból milyet? Úgy értem, kúpvas vagy "csak" olyan hajvasaló, amivel lehet hullámosítani is? :]
      Jajj hát a tetkót fel sem írom, az már az első óta tudott volt, hogy még lesz, a második óta meg még inkább, csak hát nem olcsó móka :DD

      Törlés
    2. ilyet szeretnék: http://imwithmrbig.blogspot.hu/2012/10/remington-ci95-hajgondorites.html

      hát igen... :D

      Törlés
  3. A körömlakkok nekem is jöhetnek... :D És a keksz is. :D A fényképezőt meg én is most készülök lecserélni, csak még várom a karácsonyi akciót... Mágneses lakkból tudom ajánlani a CR-t én 450 Ft-ért vettem mágnessel együtt. =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem akarom lecserélni :(
      De megint másfél napig nem működött a vaku, aztán egyszer csak mégis, és ez így nem jó, nagyon nem :(
      CR lakkokat meg bakker nem láttam a mai napig sehol Veszprémben, és ez egyre jobban idegesít, hogy mindenhol tökjó cuccok vannak az eurós boltokban, itt meg a jókon belül csak az átlagosak. (tehát semmi olcsó holo-hatású lakk, mágneses, ilyenek, és nem értem mért, mert szerintem azért lenne rá igény is..)

      Törlés
  4. Parfümöt én mindig úgy szoktam, hogy drogériában kiválasztom és a Parfümexpresszről megrendelem. Hatalmas különbség van árban, nincs postaköltségük, már 1 parfümöt is kihoznak és eddig mindig eredetit kaptam és soha nem is hallottam, hogy valakinek panasza lenne rá. Szerintem összességében sok 10 000-ret spóroltam parfümökön az oldalnak köszönhetően. Meg kapom minden nak a csak1parfüm hirlevelet, onnan is rendeltem már pl. Paco Rabanne Black XS-t, érdemes ezeket figyelni, nyugodt szívvel ajánlom őket!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, bár nézelődtem már sokat, szinte mindenhol nagyon húzós az ára, vaterán szoktam látni olcsón, de azért azt nem merem megkockáztatni, meg sok helyen írták már, hogy hamis (mások meg hogy eredeti..)

      Törlés
  5. Lakkok közül a Genius in the Bottle nekem is nagyon tetszik, szerintem januárban veszek magamnak. Remélem sikerül majd a DIY akció az OPI The man with the golden gun lakkhoz hasonló megalkotására és akkor főleg boldog leszek :-)
    Ezenkívül szeretnék egy hajhullámosítót (még nem döntöttem el, hogy kúpvas, 3as hajsütő vagy vastag hajsütő legyen - tényleg, Te vékony szálú hosszú hajra melyiket ajánlanád?)
    piros csizmát, egy új kabátot, Sigma arctisztító kefét (ezt már megrendeltem)
    Azt hiszem kb ennyi szerepelt a múlt heti kívánságlistámon :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha lesznek a Miss Sporty lakkok nálunk is, akkor a Genius in the Bottle-ről szívesen lemondok :P
      A DIY lakkodra nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz :P
      Én igazándiból a hajvasalóra esküszöm, nagyon szép, dús loknikat lehet vele varázsolni vékony szálú, lelapuló hajból is, szóval az ilyen multifunkciós számomra - pl. az én új vasalóm is olyan - hogy egyenesíteni és hullámosítani is lehet, bár azzal a legkisebb olyan, amit mutattam is itt: http://craptrashvilaga.blogspot.hu/2012/06/az-uj-hajvasalom.html
      vagy itt:
      http://craptrashvilaga.blogspot.hu/2012/06/zold-csillamos-korom-hajfestes.html

      a kúpvassal meg kisebbeket is lehet :]

      Törlés
    2. Mos igen, Miss Sporty nekem is jó lenne a Genius in the Bottle helyett, majd meglátjuk :-)
      Egyszer próbálkoztam a hajvasalóval göndörítéssel, de valószínűleg béna lehettem, mert nekem nagyon nem ment - így elő körben nem is jött szóba a hajvasaló
      (azért a bejegyzéseket megnézem, hátha :-)

      Törlés
    3. Nagyon egyszerű, de ha szeretnéd, akár meg is csinálom a hajad úgy egyszer, ha beugrasz, nagyon hamar megvan, és nekem elég tartós szokott lenni :]

      Törlés
  6. körömlakkot határidő naplót és cipőt én is akarok.
    Lakkok közöl újabb essencék, miss sport, opi,colo rama.
    Határidő naplót sztem facebookról,Minden ami papírtól rendelek,mert nagyon szépeket csinál a csaj,és már 2 dolgot is szereztem be tőle :), és védőnőként sem árt majd egy határidőnapló.:)
    Cipő hát az mindig kell :) valahogy mindig történik velük valami :(
    És persze smink cuccokat is szeretnék én is.:D

    Nagyon szép dolgokat válogattál össze, kívánom, hogy teljesüljön mind!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, remélem Neked is hamar meglesznek a dolgok :]
      És köszi az ajánlást, eddig nem ismertem, de körbenéztem, tényleg nagyon szép dolgokat csinál :]

      Törlés
  7. az essence körömlakkok nekem is jöhetnek. :)
    világítós fedőlakkom pedig már van. :P nagyon nehezen és kevés helyen találni, úgyhogy szerencsésnek érzem magam. :)
    az essence kézkrém pedig nagyon jó illatú, ma kaptam pont egy ajándékcsomagot, amiben mind a 3 kézkrém benne van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, már kapni a krémeket? :O

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. nyertem az Essence adventi játékán. :))

      Törlés
    4. Jaa, ma néztem, de nem volt, akkor ez az oka :D

      Törlés
    5. Lehet kapni a kézkrémet a Müllerben vettem Miskolcon. Ott tuti van, a többibe nem tudom. Müllerbe mind a 3 féle volt.Én a fahéjas almásat vettem meg.:D

      Törlés
  8. Nagyon jó dolgok, többek között én is szeretnék nagy nyomdapalettát :))
    És Ausztriában már két vagy három héttel ezelőtt megnéztem a krémeket, kettő illata finom volt, egy nem nyerte el a tetszésemet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem ragaszkodom, hogy nagy legyen, lehet több kisebb is :P
      Muszáj lesz megszaglásznom őket :]

      Törlés
  9. Jó sok mindent válogattál össze. :)
    Remélem sikerül őket beszerezned. :)

    Ezek az essence lakkok nekem is tettszenek: Off To Miami
    , Wanna Say Hello ezen kívül még moyra lakkokat szeretnék.
    Aden folyékony rúzst is szeretnék barackos,nude színben.
    Amit kiraktál képet pont azt a színt néztem ki. :)
    Veszprémben hol tudom megnézni,hogy milyenek a színei élőben rúzsnak??
    Ballonkabát szintén jöhet csak sötétebb színben még én sem találtam meg a megfelelőt.
    Majd szólj,hogy hol találtad meg. :)
    Jól jönne még egy télikabát és szövetkabát,de lehet,hogy csak az egyiket szerzem be,mert nem létfontosságúak.
    Nagyon tettszik a Zara White Jasmine parfümje ezt szeretném mindenképpen beszerezni jövőre.
    Az ára sem vészes 2990Ft a 30 ml-es.
    Sötétkék farmerre lenne még szükségem.
    Még van rengeteg sminkcucc is amit szeretnék,de nem tűztem ki időpontot,hogy mikor,hanem majd apránként amikor tudom beszerzem.








    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma be is szereztem egy Aden folyékony rúzst, remélem jó lesz, ha elég tartós, talán egy pirosra is benevezek, eddig mindig az tartott vissza, hogy féltem, elkenődik és csúnya lesz.
      A félemeleten a szezámban van, 950.- darabja, szóval annyira nem is vészes szerintem. :]
      A Zara parfüm akkor tényleg nem olyan húzós, de még sosem szagoltam igazából :$
      Hát én sem most azonnal akarom (dehogynem :D) mindet, majd ahogy jön :]

      Törlés
    2. Igen olvastam facebookon ügyi vagy. :)
      Ettől én is mindig tartok,de ezért van nálam tükör +amit használtam és akkor ki tudom javítani. :)
      Köszi szépen akkor ott lehet venni ahol Moyra lakkokat is. :)
      Tényleg nem húzós az ára.
      Én eddig csak neten néztem élőben vagy kedvem nem volt vagy időm.
      Szerintem sem húzós az ára,őszintén szólva még én sem szagoltam soha,(mert nincs a közelben Zara bolt ahol lehet kapni sajnos) de a leírt illatok alapján szerintem tettszene + a külseje is jó. :)
      Persze gondoltam,hogy te is apránként szeretnéd. :)
      Milyen jó lenne,ha minden ami kellene rögtön a miénk lehetne. :)
      Bvlgari omnia parfüm lesz akcióban a Rossmannban 5999Ft/db áron.
      Azt viszont nem tudom,hogy ez amit te szeretnél a Bvlgari Omnia Crystalline parfümöt árulják-e.
      Jó lenne,mert én is kíváncsi lennék az illatára. :)

      Törlés
    3. Igen, meg Aden lakkok is vannak, de ha jól láttam, csak a kicsik, viszont a vásárcsarnok végében is vannak Aden cuccok :]
      Igen, néztem én is, de a Crystalline-t nem láttam sajna :(

      Törlés
  10. Neee oreo-t márpedig enni kell! Most vennem kell hétfőn, úgy megkívántam.. Látod mit tettél? :D

    VálaszTörlés