2012. szeptember 6., csütörtök

Kapunyitási pánik?!

Sziasztok!

Ahogyan a cím elárulja, beszélgetős téma jön. Nem vagyok depressziós, nem leszek öngyilkos, szar napom van, és kezdem az ilyen napokat ennek a "jelenségnek" betudni.

Forrás

Reggel nyűgösen keltem, a kávé sem ízlett, a kaját sem kívántam, aztán meg dög éhes lettem, nekiálltam főzni, az is szar lett. Talán csak amiatt, mert teljes érdektelenséggel tettem, és nem odaadással, ahogyan azt máskor szoktam.

Kaja elkúrva, agyam elborulva, és jön a hiszti.
Vagy ki minek hívja. Bőgés, bőgés mert "még egy tetves kaját sem tudok összedobni" érzésem van, és bőgés, mert immáron egy éve, hogy dolgozom, és azt érzem, egy helyben topogok, és nem haladok, de az idő megy, a pénz megy, megy, és megy. De jönni nem jön.
Tudom, hogy egy vállalkozás eleinte ilyen, viszi és viszi a pénzt, aztán egy idő után megtérül a munka, learathatjuk a gyümölcsöt. A szüleim is vállalkozók, tehát ebben nőttem fel, tisztában voltam, hogy nem úgy működik majd a dolog, hogy beülök a szalonba és az ölembe szakad a pénz.. És nem is úgy, hogy beesnek a vendégek és szarrákeresem magam. Tenni kell érte, és eddig is megtettem a részemről megtehető dolgot, de ez ugye nem úgy működik, hogy felhívom az embereket, vagy odamegyek az utcán, hogy vágasd le velem a hajad. A többi hirdetés vagy célt ér vagy nem. Nincs rá garancia, hogy bemegyek minden nap és minden nap lesz vendégem, arra pláne nem, hogy annyi, amennyinek kéne lennie, tudom, az idő és a befektetett energia megtérül majd, de néha azt érzem, elfogy az energiám, mert bár szívesen megyek be, ezt szeretném csinálni, de a többi már nem rajtam múlik, hogy mikor hány ember jön be. És nem is ez zavar legjobban, hanem hogy azon felül, hogy magamat eltartani nem tudom, a szüleimen "élősködök", akik segítenek anyagilag, és hálás vagyok érte, de a végtelenségig Ők sem tudják ezt csinálni, és el sem várhatom. Hálás vagyok érte, de közben néha ott egy érzés, amit nem tudok minek nevezni, nem lelkiismeret furdalás, hanem inkább a tehetetlenség érzése. Nyilván ha helyet bérel az ember, azért fizetni kell, és persze valamennyit fizessen is az ember az államnak, de hogy egy év után is ott tartok, hogy semmit nem keresek, és ezen felül is rohadt sokat kell fizetnem, így, hogy kezdő vagyok, és nem kapok semmiféle kedvezményt, segítséget, bármit, hogy kicsit is jobb legyen, szar érzés. 

Mondhatja bárki, hogy akkor minek csinálom. Azért, mert nem kevés pénzt és energiát öltem, öltünk bele, hogy azt kezdhessem dolgozni, amit szeretnék, és amit mondhatni, ovis korom óta szerettem volna. És most érzem azt, hogy NEM adhatom fel itt és így, hogy talán januártól kevesebbet kell adózni és hogy talán hamarosan kialakul egy vendégkör, és szeretettel, teljes mellbedobással, odaadással csinálhatom a munkámat.

Amikor először hallottam a kapunyitási pánik kifejezést, csak jót mosolyogtam, de szépen rá kellett jönnöm, hogy hívjuk bárminek is, a jelenség, a pánikolás a felnőtté válástól, a félelem, hogy hogyan fogunk megállni a saját lábunkon (már aki még nem tart ott), teljesen valós. Nálam pedig vannak ilyen napok, nem túl sok, és nem is szeretném, hogy sok legyen, de néha kijön az emberből, ami hosszú távon zaklatja, és inkább így jöjjön ki, hogy nincs kedvem semmihez, és kiborulok, aztán összeszedem magam, mint bármilyen más formában.

Nem kell sajnálni, én sem sajnálom magam, csak közöltem magammal (jelen esetben Veletek is) a tényállást, de ettől nem vagyok gyenge. Nem, mert minden ilyen csak megerősít, és csak még jobban azt érzem, hogy igenis meg fogom tudni csinálni, és nem szabad feladni, ha már belekezdtem. Lehet mondani, hogy naiv vagyok, de hiszek benne, hogy idővel megoldódik a helyzet, nem csak az enyém, mindenkié, aki ebben a cipőben jár, és tesz is érte.

És nyugi, jól leszek, illetve már jobb, hogy ezt kiírhattam magamból. Nem kell reagálni sem rá, nem fogok bedilizni, de vannak ilyen napok. Viszont borúra derű jön, a napocska is kezd kisütni, szóval ennél már csak jobb lesz remélem. :]

Köszönöm a figyelmet, aki dühöngeni akar valami miatt, az kérem adja ki magából, akár itt kommentben, akár egy bejegyzés formájába, vagy csak írja le magának egy papírlapra, vagy egy kőre és hajítsa el a gondjait, vagy üvöltse a párnájába, bármiféle formában, de tegye meg! ;]

Köszönöm a figyelmet, szép napot!

21 megjegyzés:

  1. Ugye én nem vagyok az a lelkizős fajta, rajtam csak átvonulnak ezek a szarok mint egy front, de most pff... kurvára átérzem. :@ :(

    VálaszTörlés
  2. Kedves Klau, tudom nem vigasztal, de nem vagy egyedül. Én is a felnőtté válás, önálló élet kapujában vagyok. Azzal a hátránnyal, hogy egyelőre még munkám sincs. Küldözgettem az önéletrajzaimat ide-oda, néha behívnak egy-egy állásinterjúra. Jobb esetben kapok valami választ...Nemrég az egyik helyen eljutottam a 3. fordulóig, ahol már csak ketten voltunk, és nem én lettem a kiválasztott. Délutánig lenyugodtam, erre este látom fb-on, hogy a volt szaktársam kapta meg a munkát...az én álom-munkámat. A szívem szakadt meg. Hagytam magamnak egy napot sírni, dühöngeni, aztán újult erővel folytatom a munka hajkurászását. De addig is a szüleim tartanak el, és nem csak engem, hanem még Tesómat is. Gyakran gondolkodom azon, hogy hol rontottam el, hogy kéne ebből kilábalni. Az a helyzet, hogy ha már ennyit tanultam nem akarok egy gyárban, soron kikötni, hanem igenis a szakmámban szeretnék érvényesülni. A következő dilemmám, hogy Veszprém környékén lenne a legjobb dolgozni, de ott nincs annyi lehetőség ezen a területen, mint itthon Anyuéknál. Ez azt eredményezi, hogy lehet a párommal 7 év után olyan helyzetbe kerülünk, hogy valamennyi ideig távkapcsolatban kell élnünk...:S Annyi kapcsolat ment már tönkre a távolság miatt, és 140 km már nem az a távolság, hogy gondolok egyet délután és elmegyek hozzá vagy ő hozzám... Ó, bocsi, kissé hosszú lett, de te mondtad, hogy kiadhatjuk magunkból.) . Szóval fel a fejjel, ha Veszprémben járok, bejelentkezhetek hozzád hajvágásra? Úgysem találtam még meg az állandó fodrászomat ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú ezt annyira de annyira átérzem... Velem szintén ugyanez a szitu, bár én még csak pár hete keresek állást (szintén Vp. :S)szóval még interjúig sem jutottam el egyelőre, válaszokat kapok innen-onnan hogy "bocsi jelenleg semmi, de majd szólunk"... És kifogytam a lehetőségekből hova lehetne jelentkezni, álláshirdetéseket meg kb semmire nem tartom, de azért figyelem minden nap, hátha...

      Törlés
    2. Én feliratkoztam néhány hírlevélre, így minden nap kapom az infót a profession.hu-ról, illetve a jobrapidóról, hogy éppen milyen állások vannak a beállított keresési feltételek alapján. Ezen kívül fel is töltöttem pár honlapra az önéletrajzom, meg küldözgettem is önéletrajzokat cégekhez, hátha lesz már valami :)

      Törlés
    3. Csatlakozom. Álláskeresőben vagyok. És itt Debrecenben a legfrissebb szakmámmal egy cég van, ami ha felvenne, nem csak hogy lenne értelme két évnek, amit tanultam, de még jól meg is fizetnének (itteni viszonylatban). De annak a cégnek (egyelőre) nem kellek. :(
      Édesanyám és bátyám tart el. Van némi pénzem, örökség, de az is csak fogy, ahelyett, hogy inkább növekedne arra a napra, mikor elköltözöm, saját lakást veszek. Amikor jól jönne kezdésnek. De fogy a szutyok pénz, mert nem fogom anyum tárcáját átvinni a boltba egy liter tejért, hanem megveszem, mert ez a minimum, ha már nincs állásom, és árvaellátást sem kapok már, lévén, hogy nem tanulok, és kiöregedtem.
      Pesten rengeteg helyre tudnék jelentkezni, de ha elmegyek, kinyírom a kapcsolatom. Én nem akarok, és nem is tudnék távkapcsban élni. Szóval a költözés nekem egyelőre lenne azzal, hogy szakítok...
      Tehát maradok a seggemen, böngészem az állásportálokat, élem lassan felfele a pénzem, és egyre inkább úgy érzem, a családban is és az életben is értéktelenedem, nem vagyok teljes jogú, nem járulok hozzá a haladáshoz.

      Törlés
    4. pfff, ez annyira kiábrándító. De csajok, majdcsak lesz valahogy, olyan nincs, hogy ne legyen munkánk. Hiszen sok évet töltöttünk tanulással, kell hogy legyen eredménye ^^. (Optimista hangulatban vagyok :))

      Törlés
    5. Én pesszimistában... Kapcsolatok kellenének igazából, de az a baj hogy nekem nem sok van, anyukámnak sem ilyen téren, meg ami volt azt mind "ellőttem" már. Ma is jelentkeztem egyre, ahol mondta a pasi hogy menjek be ma, mert már le akarja tudni az interjúkat, mert 70 jelentkező volt. Nem tudtam sajnos bemenni egyéb okokból (1-2 órára rá kellett volna megjelennem hogy felhívtam), de ha be is megyek 1 a 70-hez az esélyem... pff. És velem is ez a szitu, mint veled, hogy haverom meg bement. :D Már majdnem a 2. állást csapja le a kezemről. :D Diplomám nincs, "csak" felsőfokú szakképzésem, de megkaptam már azt is, hogy túlképzett vagyok. Ez milyen már? ...

      Törlés
    6. Csajok, valaminek lennie kell már, mert gáz ami itt megy, és ez a legnyugtalanítóbb, hogy tudom, hogy nem csak velem van ez, hanem a korunkbeliek 90%ával.. Tesómmal volt ez hogy majdnem két évig járkált minden szar interjúkra, és még csak annyit sem jeleztek, hogy bocsi, de nem. :S
      És ez is, hogy vagy alulképzett vagy, vagy túlképzett, vagy bármi kifogás, csak nemet mondhassanak... :S

      Törlés
    7. ...már ha nemet mondanak. De gyakran annyit sem, hogy "hülye vagy ide", vagy bármi... És akkor agyalhatsz, hogy szar helyre küldted a jelentkezést? Nem működik a levelezés? Majd szépen lassan rájössz, mikor sehonnan nem kapsz választ, hogy nem vagy gyökér, nem gépelted ez a mail címet. Csak szarnak rád...

      Törlés
    8. Jaja, csak ez még nem hogy javít, inkább ront a helyzeten az embernél :S

      Törlés
  3. Hallod, ma éppen énis itt, ebben a szaros cipőben járok . Képzeld el, találtam tegnap egy tök jó hírdetést, megörültem , elmentem a stromfeldre először, mert odaszólt, mikor kiderült, hogy elírták és a stadion utcában lesz a meghallgatás. Oké, itt még derűlátó voltam, nem érdekelt, felpattantam a négyesre és robogtam is. De amikor 15 perc keresés után találtam meg a helyet, és szembesültem vele, hogy 15, azaz TIZENÖT másik ember áll sorban a kis önéletrajzával én ott összeomlottam lelkileg. Dolgozni akarok, igen. Ezért tanultam évekig , ezért gürcöltem a tetves diplomámért, nem azért, hogy egy gyárban robotoljak. Munkát akarok, de mit tegyek ha nem alkalmaznak?:( Urálom a tétlenkedést, a nyarat is végigmelóztam, de szeretnék már valami állandóságot, valami tartósat. Amúgy én már abban a fázisban vagyok, hogy támogatom a szüleim, mert muszáj és nagy a felelősség a vállamon! Annyit kaptam már tőlük, nem csak anyagilag értem, hanem mindenféle értelemben, de annyira nehéz ebben a tetves világban ma, hogy az nemigaz. Mi alapján választ majd a munkaadó 50 nő közül? Szimpátia? Végzettség? Én nem tudom.... Amúgy merre dolgozol most? Majd valamikor kellene egy frissítő vágás és most arra gondoltam, hogy mi lenne, ha hozzád mennék? Bár előre szólok,hogy vannak hülyeségeim, meg paráim, hogy sokat vágnak :D ;) Puszi is kitartást neked is!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Errol maradtam le ma.. :DDD a Stadion utcas hirdetesrol. :D

      Törlés
    2. Na igen, ilyenkor én is ezt mondom, hogy mire fel alkalmazzák a kevesebb tudásút (sőt, sokszor a végzettség nélkülit! a végzettel szemben...), amikor Te meg én meg X másik ember fizetett és energiát fektetett abba, hogy tanuljon, és kitanuljon egy szakmát, egy szakágat...
      Most lesz ugye ez a munkahelyvédelmi akció vagy mi, de aztán ez sem garantálja, hogy a szakképzett ember kapja meg az állást, mert hogy a szakmanélkülieket akarják támogatni.. :S
      Most ott vagyok a mekitől kicsit még lejjebb, a geers mellett (kuti nyomtatványhoz ahogy megyünk, nem megyünk be, hanem előtte, utcafronton) a brusznyai u. 18-20 szám alatt.
      Nálam attól nem kell félni, hogy túl sokat vágok, mindig inkább kevesebbet, aztán ha a kedves vendég kéri, még lehet belőle többet ;]

      Törlés
  4. Hát Lányok, egyikőtök sincs könnyű helyzetben...
    Amikor én munkát kerestem, az első helyre felvettek, ennek már hat éve. Ilyen is van. De kapcsolat kellett. Minden ismerősnek szóltunk hogy állást keresek, az egyiktől véletlenül megkérdezték nem tud-e valakit, ő meg mondta: dehogynem. Behívtak, ott viszont nekem kellett "eladnom" magam, meg kellett győznöm őket arról hogy velem jól járnak. Fontosak a kapcsolatok és úgy látom, egyre fontosabbak. Szóljatok akinek csak lehet.

    Klau fel a fejjel, én is éreztem már olyat hogy egyhelyben toporgok, nem jutok egyről a kettőre. Szar érzés az biztos. Sokaknak mondom kinél voltam fodrásznál és ha nem is rohannak hozzád azonnal, biztos lesz egy-kettő akinek egyszer eszébe fog jutni. De addig sajnos várni kell. A vállalkozásodhoz meg türelem kell, nem hiányszakma a tied és a nem azért vállalkoztál mert piaci rést (hiányt)találtál. Ha padlón vagy gondolj arra, hogy szerencsés vagy, ügyes vagy, meddig jutottál és hányan nem tudják hogyan legyenek ott ahol most vagy. Az elrontott kaja meg le van ..ejtve, majd eszik mindenki szendvicset. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondom, nem leszek ám depressziós, meg öngyilkos, ilyenkor kitombolom magamat, aztán alszok rá egyet, és minden ok, csak néha kiakadok rajta, de közben mindig remélem, hogy jobb lesz. :]
      A reklámozást meg nagyon köszönöm, és a biztatást is, nem is tudom ám, mennyit jelentenek nekem ezek a szavak, meg amikor látom a tükörben az elégedett mosolyt! :]

      Törlés
  5. A kapunyitási pánikról én is hallottam már, azt gondoltam, csak egy fesztivál frappáns neve. Aztán volt interjú a szervezőkkel, és ott részletezték, hogy mi is az a kapunyitási pánik. Örültem, hogy ilyen tényleg létezik, és nem csak én vagyok egy szerencsétlen. Utólag legalább sikerült megértenem, hogy miért volt az, amit pár éve volt.
    Nem egyszerű dolog elköltözni otthonról, magadat eltartani, néha mást is, háztartást vezetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fesztivál is volt, de még hónapokkal előtte láttam TVbe hogy ezzel foglalkoztak, mindegy is minek hívjuk, a lényeg, hogy valós jelenség sajna :(

      Törlés
  6. Elolvastam, és átérzem.
    Én nem fogok sírni más blogjában, amikor kábé ilyen téren a sajátoméban sem teszem, de leírom azért, hogy tudd, hogy nekem úgy kábé naponta, de hetente párszor tuti az agyamba mászik az, hogy most kezdem a negyedik évem a főiskolán, ha minden szuper, akkor már csak 2 van hátra, aha de 3 évet már letudtam. nem tudom, miért nem megy, amikor szeretem is, amit tanulok. Itt ülök Pesten az albérletben, amit a szüleink finanszíroznak, iszom a kávét, amit az ő pénzükből vettem, abból a csészéből, amit anya vett, és mindezt egy olyan laptopról írom, amit anyukám bónuszából kaptam, mondjuk nem mostanában. 23 éves vagyok ma holnap, és oké, hogy tanulok, de olyan érzésem van, hogy anyámékon élek, és ez rohadtul nem jó.
    Keresek állást, de valamiért eddig még nem kellettem sehova.
    tudod, sokkal jobb érzés olyan pénzből vásárolni, amiért megdolgoztam. Annyira jó érzés volt, amikor az előző őszi félévem annyira eredményes volt, hogy kaptam ösztöndíjat a tavasszal. Nem erőltették meg magukat, de olyan szuper érzés még mindig abból költekezni, de már nincs belőle sok, mert ugye alapból sem volt sok. Szóval annyira jó lenne, ha kellenék valahova.
    Még csak azt sem lehet mondani, hogy szar helyen tanulok közgazdásznak, mert nem, az ország szerintem legjobb sulijában.
    Ja és a legszebb, amikor bizonyos sulis ismerősök megkérdezik, hogy miért kell munka? Mondom a pénz miatt, persze ez csak az egyik fele, de be merem vallani, hogy az is benne van. Nem akarok mindig anyáméktól függni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ezt nem sírásnak veszem, ki kellett jönnie, ez is az én részem, ahogyan a blog is az enyém és én is a blogé, "összetartozunk" (jaj de kis romantisch), a lényeg, hogy ez talán még mindig jobb, ha így érzünk, mint mikor sokaknak eszébe sem jut, hogy esetleg csak megpróbálják megmozdítani a kis seggüket, és ha nem is a szüleiket, de saját magukat segíteni, és kevésbé függni anyagilag a szülőktől, mondván, hogy "de hát van miből", igen ám, de azért nem ők dolgoznak meg, hanem a szülők :S

      Törlés
    2. Úgy érettem a sírást, hogy komolyan szoktam ez miatt sírni, és nem gondolom, hogy az én könnyecskéim idevalóak, mert hát nem azért van a blogod, hogy engem sajnáljanak. Lehet én is írok erről, de valahogy amikor ilyeneken agyalok, soha nem fog el az, hogy ezt kiírjam magamból, se kézzel, se géppel. Furcsa.

      Törlés
    3. A blogom nem azért van, de ez a bejegyzés azért, hogy akinek valami nyomja a kis szívét, az most és itt, kiadhassa magából, bármi is legyen :]

      Törlés