2012. szeptember 2., vasárnap

Frankening II. - III. - és IV.

Sziasztok!

Hetek óta tépelődöm, mi legyen a lakkjaimmal, nem férnek már el a polcon egy sorban, meg így már sok helyet foglalnak, két sorba egymás elé nem szeretném tenni, mert úgy nem túl átlátható, dobozban sem akarom tartani, mert mindig az lenne meg utoljára, amit akarok. Tervben volt egy kis fa állvány, ami 2 lépcsős, és a polcra kerülne, de ez nem mostanában lesz meg, mert a sógorom csinálta volna, de útközben megszületett a kislányuk, így most ezzel szeretném legkevésbé terhelni. Apum felajánlotta, hogy majd megcsinálja, de arra is várni kell. Így maradt az, hogy kicsit ritkítani kéne a lakkokat. Persze nem kidobálni, csak azt, ami teljesen használhatatlan már. Volt egy olyan lakkom, aminek már le sem ért az ecsete a festékig, annyira kevés volt már csak benne, azt kidobtam, és volt még pár lakkom, ami túl sűrű volt, és már kenhetetlen, na meg van olyan is, ami magában nem tetszik, vagy már 1-2 éve ott áll, mert túl híg.

Így kezdődött pénteken a dolog, amikor is bekattant, hogy legalább megpróbáljam használhatóvá tenni őket, hátha nem kell kidobni mindent.

3 lakkot "kreáltam", kutyulgattam ezerrel, ezt fogjátok most látni.
Az első frankenlakkom ITT már láthattátok.

Nagyon kreatív voltam, így még el is neveztem őket, szóval név szerint fogjátok látni őket. ;]

A pénteki első "remekmű" a "My Brain Is Green" nevet viseli.
Az alábbi lakkokat használtam:

A Moyra és Aden lakkokban nagyon kevés volt, ezért vontam be a NYC ezüst lakkot is, és a fehér Lora pedig kicsit világosította az egészet. Illetve a lentebb látható Lovely lakkban volt még egy kevés átlátszó lakk.

Ez lett belőle:

A fehér itt még kicsit kiült az üveg oldalára, ez másnapra beleolvadt.

A körmömön pedig ilyen két rétegben:
Természetes fénynél

Vakuval
Az állaga kicsit sűrű, de egészen jól kenhető, két rétegben szerintem meseszép. Ez nagyon tetszik és tegnap ki is próbáltam. (Még mielőtt fájni kezdett a körmöm...)

A második kutyulmány a "Be natural" nevet kapta.
Az alábbi lakkokat használtam:

A nude it! volt az első nude lakkom, imádtam, de elég sokat használtam, nagyon összesűrűsödött, az Adent is elég sokat használtam, de még így is maradt benne jó sok, a Jollie France-t pedig azt hiszem úgy kaptam valakitől, de eléggé átlátszó, emiatt nem igazán használtam, így most jó célt szolgált, a Lora pedig szintén kicsit világosított az egész kutyulmányon.

2 rétegben a körmömön:
Természetes fénynél

Vakuval
Az állagára azt kell mondanom, hogy egész tűrhető, olyan tipikus "nude lakkos" szerintem, a színe nagyon tetszik, és két rétegben nagyon jól fed. Szeretni való, na.. :]

A harmadik pedig a "Sweet and undressed" nevet kapta.
Ezeket használtam:

Most nézem csak, hogy az elsőhöz 5, a másodikhoz 4, a harmadikhoz pedig csak 3 lakkot használtam. :]
A nude glam Hazelnut Cream Pie volt a kiindulási alap, ebbe ment a fehér Lora, és az előbbi Jollie France lakk. Kicsit rózsaszínes lett, de ez is nagyon tetszik.

A körmömön ilyen két rétegben:
Természetes fénynél

Vakuval
Ennek tetszik legkevésbé az állaga, elég sűrű, de nem használhatatlan, viszont talán kell neki 1-1 nap, meg még pár felrázás, hogy ne fogjon foltosan, összekeveredjenek a színek rendesen. Szépnek szép, 2 rétegben jól is fed, de az állaga nem jön be annyira.

És akkor az összes átváltoztatott lakkocska, amit eddig csináltam, egy helyen:
Természetes fénynél

Vakuval
Hogy őszinte legyek, mindegyik egészen tetszik, de a kedvencem a 2., annyira szép.

Nektek hogy tetszenek? Melyik a kedvencetek?
Ti szoktatok így kutyulni maradék lakkokból?

Köszönöm a figyelmet, szép estét Mindenkinek, aki olvas! :]

10 megjegyzés:

  1. Mind szupi, de a zöld nagyon nagyon nagy szép. Az új Nude lakkok is szuperek. Így legalább nem kellett kidobálni őket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :]
      Remélem már a körmöm is szeretni fogja őket, egyelőre csak a Toffee To Go-t mertem felkenni :S

      Törlés
  2. Szépek lettek :)
    A zöld az nagyon szép, a nude-ok pedig jóknak tűnnek (mármint, hogy nem csíkoz, meg ilyenek)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :]
      Remélem a 3. lakk is szépen összeérik színógyileg :D

      Törlés