2012. augusztus 30., csütörtök

Reklámok

Sziasztok!

Már jó ideje érik ez a bejegyzés, most eljött az ideje.
Nem tanultam médiát, sosem dolgoztam benne, de azért azt hiszem, az mindenkinek egyértelmű, hogy a reklámok célja a figyelemfelkeltés, hogy odafigyelj amikor a tévében vagy rádióban reklám van, és minél jobban megragadjon a kis fejedben.

Ez eddig tiszta. Meg az is, hogy lényegében a negatív reklám is reklám, mert hát ugye addig is szóban van a dolog. DE! A mostani tévéreklámoktól a hideg kiráz.



Olyan vagyok, akinek kell az alapzaj ha egyedül van, szeretek sorozatokat nézni is és hát ha már megy a tévében, benyomom, hogy  legalább félfüllel odafigyeljek. Rádiót viszont csak akkor hallgatok, ha muszáj. (ezt most nem is kezdem el inkább megindokolni.. :D)

Na de a lényeg.. Nem fogok én itt nagyon okos lenni meg belemenni a dolog legmélyébe, csak elmondom, mik azok a reklámok, amiktől még az életkedvem is elmegy, nem csak nem szívesen venném meg.

Első körben ez az "Elmentek a pasik! Most már beszélhetünk a hüvelygombáról!"
Igen, ha hüvelygombám lenne (még nem volt szerencsére, így csak feltételesen tudok beszélni a témában.), akkor nyilván az összes barátnőmet felhívnám, de a páromnak még véletlen sem mondanám el. Ja, persze..

Aztán meg erre jött a kontra a pasik "részéről", amikor is a kutya viszi sétálni a gazdit... Értem én, vannak prosztatagondok, erre fontos figyelni is, de a Született Feleségek vagy a Dr. Csont szünetében engem pont nem érdekel ez.

Aztán jött szépen az emésztési zavaros, puffadásos, hasmenéses, székrekedéses, gyomorsavas, nem tudom még milyen reklámok.
Igen, ezt is megértem, de kaja közben (meg amúgy sem nagyon..) érdekel mások anyagcseréje.

Menstruációs görcsökre gyógyszer, tampon, betét. Igen, ez is az életünk része, de sosem értettem, ezt is miért kell még napi 90× reklámozni is.

És ezt még mind elnézném, de a legrosszabb a terítéke az egésznek. A betétreklámban énekelgetnek, hogy ez a mi napunk és milyen jól érezzük magunkat, ha ezt használod, rohadt jófej leszel meg menő, és AKÁR!!! 100%-os védelmet is nyújt!
Szánt szándékkal emeltem ki ennyire az akár szót, hisz ez egy kulcs, akár 100%, nálam az akár 100% az annyit tesz, lehet hogy teljesen (100%osan), de lehet hogy csak 0%-osan, tehát semennyire. Az meg már csak hab a tortán, hogy felőlem lehet gyémántberakásos betét meg tampon is, ugyanúgy frusztrálni fog a dolog.

Aztán meg volt az a tampon reklám, amikor a Katinak a Julcsi, annak a a tesitanár, annak a kozmetikus (ezek eddig ugye mind nők..), annak meg a Laci mondta, hogy a tampon nem jó dolog.
Hát most komolyan, Laci honnan a tökömből tudná ezt??? Próbálgatja vagy mi? De meg amúgy is, egy érett, felnőtt nő, mért a Lacit kérdezné meg, vagy bármelyik másik pasit (aki nyilván nem nőgyógyász)??

Vagy például az idiótábbnál idiótább pasiknak szóló tusfürdő meg dezodor reklámok, ami MIND azt sugározza, hogy ha ezt veszed, ezt használod, király csávó leszel, jó pasi leszel, imádni fognak a csajok, tapadni fognak rád, bármit megtehetsz, megkaphatsz. Persze, én sem szeretem a 6hónapos csövesszagú pasikat, de szerintem felesleges azért megvenni ilyen meg olyan dezodort meg tusit, mert attól Ő lesz a Jani... (Mert egyébként marhára nem lesz, maximum Ő azt hiszi, emiatt csak lejáratja magát, ezt főleg a 20 év alattiaknál tapasztaltam eddig.) Természetesen ezeket is gázabbnál gázabb körítésekkel adják elő.

Na és ennek a hardcore változata, amikor a kocsikkal reklámozzák ezt, hogy hmmm, de jól érzem magam az autóban. Meg hogy ül a pasi a kocsiban és "Helló bébi!" és persze a csaj ugrik is. Mint ahogyan minden nő tenné, nem?!..Szerintem ha mellettem egy idegen megállna kocsival így, vagy elfutnék, vagy visítanék, vagy lefeküdnék meghalni (najó, nem) de be nem szállnék..

Aztán ott van a sok üzletlánc reklám. Az egyik kis cuki hörcsögökkel (akik barátom szerint melegek, de nem is mert amúgy tényleg cukik.. :D), a másik rohadtul idegesítő vinnyogós hadarós női hanggal, aki 3×is elmondja a bombajó ajánlatot, a harmadik próbálja humorosra venni a figurát, miszerint máshogy is spórolhatsz, ha náluk vásárolsz, ami első 2 alkalommal talán még meg is mosolyogtatott de aztán már csak idegesített. És még sorolhatnám, van amelyik csak a képedbe tolja, hogy ez akciós, az olcsóbb, most itt vedd meg! Mert mi is a cél? Ha elmész az akciós cuccok miatt (amikből egyébként általában már nincs is már aznap sem, mikor kezdődik..), akkor már úgyis ott vásárolsz be minden mást, mert sem időben sem pénzben nem éri meg már más helyre elmenni.

Na meg a bevásárlóközpontok. Szintén a "ha menő vagy, nálunk vásárolsz" érzést adják, meg hát mozi is van meg ott mindent meg is vehetsz, meg tényleg, atommód jófej és jócsávó meg jócsaj leszel, ha ott lógsz. Aha, ja.. Főleg, ha azt a dezodort fújkálod magadra... :D

Na meg az intelligens mosószer, ami kiszedi a makacs foltokat. Ezt már Showder Klubban ellőtték, mért makacs? Szólsz, hogy gyere ki, ő meg makacsul közli hogy nem?! :D

És ezeket még sorolhatnám napestig. De ezek amik most eszembe jutottak, mint legidegesítőbb reklámok. E mellet az már nem is nagy cucc, hogy ugye az ilyen olyan tisztálkodási szerek még, meg bútor reklámok, mindenek, boldog családdal vannak tele, ezzel is azt sulykolva az emberbe, hogy ha ezt megveszed, boldog leszel.

De általában tényleg a tálalás, az idióta vinnyogós éneklés, meg ilyenek zavarnak leginkább, meg az hogy 3× hangosabb a reklám, mint a film, amit 4× legalább megszakítanak...

Viszont!
Régen azért voltak jobb reklámok, olyanok, amiken tényleg nevettem, vagy valami miatt megfogott. A legtöbbre nem is emlékszem már, de egy megmaradt kiskoromból, az egy AXE reklám volt, amikor is a csávó lezuhant zuhanytálcástól. Annak is az volt a lényege végül is, hogy csajozás (mint minden reklámnak ennél a márkánál..) viszont én szakadásig röhögtem magam, de még felnőttként is ráleltem egyszer, és aznap kb 20× néztem meg és röhögtem egész nap.

A másik kedvenc reklámom, amire azt mondom, hogy rohadt jó, ötletes, imádom, az nem is olyan régi. Ezt meg is tudom nektek mutatni, ezt most újra felfedeztem, meg is van mit fogok egész délután nyomatni... :D


Csak kb 10× néztem meg míg írtam ezt a bejegyzést, és könnyesre röhögtem magam, hát mekkora már. :D
Milyen hangokat ad ki, meg ahogy mutogat... IMÁDOM!! :D

Melyik az a reklám, amitől falra másztok, és melyik az, ami tetszik, mert aranyos vagy megnevettet benneteket?

Köszönöm a figyelmet, további szép napot!

28 megjegyzés:

  1. Én tanultam reklámot, marketinget, ilyesmiket, érdekes témakör, az biztos. A sör és autó reklámok a legjobbak. A férfiaknak nem nehéz reklámot készíteni, nem kerül benne annyi hülyeség. Letisztultabb, logikusabb. A nőknek szánt reklámokat nagyon sokszor elba***ák, próbálnak az emocionális részünkre hatni, ami nem mindig jön össze. A tampon és betét reklámokat kifejezetten utálom. Viszont a Heineken reklámokat imádom, pedig a sört nem szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gimiben valamennyire mi is, de nem mentünk bele nagyon mélyen. :]
      Tényleg, most hogy mondod, a Heineken reklámokat csípni szoktam :P (meg a sört is :D)

      Törlés
  2. :DDDDDD szívemből szólt. :D

    Egyébként a Lacis tamponos reklámnak pont ez volt a lényege, hogy sok idióta mondogatja hogy nem egészséges a tampon, és ezek pont ilyen forrásokat veszik komolyan, mint pl Lacit aki férfi. :D Tehát hogy ne a pletykáknak higgy ez arra akart utalni. (hanem az OB-nek, de ez már a marketing része)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, de annyira idiótán van előadva hogy az már idegesítő :D

      Törlés
  3. Nekem a kedvenc reklámom a kutyaprotkós pedigree :) http://www.youtube.com/watch?v=9ObHq6WEDis ezen mindig annyit kacagok, pedig már milliószor láttam. Ahogy Verus is írta a sörreklámok még jók szoktak lenni, pl ez : http://www.youtube.com/watch?v=ZeD-oRfUCVc :D Az, hogy miket nem szeretek azt a végtelenségig tudnám ragozni...^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kutyaprotkóssal is úgy voltam, hogy párszor még vicces volt, de már uncsi :D
      A Borsodi reklám viszont tényleg poén, én is bevágtam volna a vízbe a csajt :DD

      Törlés
  4. Na, én ezért távolítottam el a TV-t a szobámból...:D

    VálaszTörlés
  5. Én végig nevettem a bejegyzést! Imádom a stílusod és teljesen egyetértek minden egyes szavával, én is pont így érzem! És épp tegnap, hogy tényleg MINDENKINEK van prosztatagondja vagy hasmenése? A "kedvencem", amikor ők már MINDENféle hasmenés gátlót kipróbáltak és eddig az ÖSSZES nyaralásukat szájbak*rta a hasmenés meg a gyomorrontás! Mi vaaaaaan? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "eddig az ÖSSZES nyaralásukat szájbak*rta a hasmenés"
      :DDDDDDDDD visítok XD

      Törlés
  6. Attól a reklámtól, amiben a vinnyogós női hang 3X elmondja, hogy milyen jó akciók vannak, engem is a hideg ráz. A poén az, hogy meg sem tudnám mondani, hogy melyik üzlet reklámja :-) Ezt az autós reklámot ismertem és nekem is nagyon tetszik. Szerintem külföldön eleve sokkal több a vicces reklám, mint nálunk. A nálunk is vetített reklámok közül nekem is egy AXE reklám tetszett nagyon. A csávó a liftben fújja be magát. Miután kiszáll persze még lehet érezni az illatot. Az utána beszálló kiscsávót meg betámadja egy csaj...aztán megáll az ajtóban egy bőrszerkós, homi pasi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és a legjobb, hogy még közli is, hogy "és harmadszor is, ennyibe kerül!!" :D
      Az a liftes nekem nem is rémlik :O

      Törlés
  7. Előttem kommentelőzhöz: ma munkában halggatjuk a rádiót, bejön a kretén nő a 3-szor elmondós reklámmal, elsőt el se bírja mondani, már kilőtte a stream-et a kolléga :D Mondtam is, hogy köszönöm!
    Én is tanultam marketinget, jó dolog amúgy, de a magyar tv-kben futó reklámoktól a hideg kiráz. Egyszerűen nem tudom megérteni, hol a humor?! Mint pl. amit linkeltél: IMÁDOM! :D Meg tök jó, hogy Amerikában Super Bowl-ra milyen reklámokat csinálnak, de mondjuk azon kívül is vannak jók, de nem csak ott, csak Mo.-ot elkerülik. :\ Amúgy egyik kedvenc még:
    http://www.youtube.com/watch?v=Q79U3KafaXs
    Annyira beteg! :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaaajjj ezt ismerem, nagyon nagy :D

      Törlés
    2. de ez is rohadt jó:
      http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=fvwp&v=6NvJs3KNdkw :D

      Törlés
    3. Igennn :'D váá ilyenek miért nincsenek Mo.-on?!

      Törlés
    4. Nem tudom, de sokkal jobb lenne.. :D

      Törlés
  8. Hmm egyetértek veled mindenhol...Én is háttérzajnak használom a tv-t többnyire, mert idegesít, ha csend van körülöttem...vagyis nem az ordítozás hiányzik, csak valami kis alapzaj...
    De azért azok a mosószer reklámok is jók, amikor a semmiből kiugrik a nő vigyorogva, és az ember kezébe nyomja a mosószert...xD
    Ja meg a nyugtató reklámok idegesítenek még (az általad felsoroltakon kívül)...Azon gondolkodtam, hogy direkt felbosszantják az embert, hogy AZT a nyugtatót vegye meg...de én általában megjegyzem, hogy ilyet NE vegyek csak azért se...
    Meg a neveletlen gyerekes reklámok is borzasztóak...kocsi a mosogatógépben, rejtsünk el egy foltot anyunak stb...Bár viccesek, de ha egy gyerek nézi megeshet, hogy azt tekinti normálisnak...ami meg már régen rossz, ha leutánoz ilyen dolgokat...meg a tapsolós reklám, amikor mindig összetörnek valamit amit nem kéne egy lezuhanó hűtővel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj a hűtős, Te... Hát annyiszor van bennem, hogy "anyád jó sok cuccot lőhetett magába, ha ilyeneket haluzik, de te sem vagy oké" :DDD
      Meg ez a hoppá, olyan lett anyu ruhája.. Hát szájba is vágnám... :D

      Törlés
  9. Amire én emlékszem régről, az is Axe. Az oh, Abdul-os :D
    http://www.youtube.com/watch?v=ZAb86iJSuig&feature=related

    A madarasteszkó hörcsögeit viszont szeretem. Aranyosak.
    De teljesen egyet értek veled. Én egy betéttől/tampontól nem daloltam még :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehh, ez jó :D
      Nekem ez valamiért nem rémlik annyira, csak maga a pasi feje.
      Utóbbi meg, én sem, de a mosóportól sem lettem boldog :]

      Törlés
    2. Az az Abdul-os tényleg jó volt :) Akkor volt pont a moziba a Múmia első része és a könyvtáros csaj keresi a könyvtárban Abdult vagy mi, hát mi szakadtunk a moziban, jelzem rajtunk kívül senki másnak nem esett le x'D

      Törlés
    3. Ja mármint ez a pasi volt a filmbe, vagy csak a neve volt Abdul a szereplőnek? :D

      Törlés
  10. Na ha már úgyis lebuktam, hogy megint visszafele kell olvasgassak :$
    Amit én nagyon utálok, az a Parodontax reklám, azzal a véres köpettel, fúúúj már, miért kell ilyen reklámra a pénzt kidobni? :S
    A betétes - énekelgetős se semmi, de mostansáb ki van vágva a dal első sora, annyira hallatszik, de nem tudom ott mi lehetett, lehet ez is marketing fogás? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj tényleg, azt sosem merem nézni mert félek, behányok :D
      Nem tudom, mindig ez van a reklámoknál, hogy egy darabig az egész megy, aztán lerövidítik.

      Törlés