2012. augusztus 6., hétfő

Epilálás - ahogyan én csináltam

Sziasztok!

Manapság szerintem minden nőnél alap dolog a szőrtelenítés. (legalábbis néha hagyom magamat ebben a naiv álomban ringatózni)
Mindenkinek más jön be, sok a lehetőség, lehet borotválni a lábunkat vagy epilálni, gyantázni, meg ott a szőrtelenítő krém is,ezen belül is sok a variáció, meg aztán ott a végleges szőrtelenítés, szóval mindenki talál remélhetőleg olyat, ami megfelel neki.

Forrás: Google

Egy időben borotváltam a lábam, de rájöttem, hogy hiába van meg 5perc alatt és nem fáj, nem a legjobb, mert 2, nagyon jó esetbe 3 nap után megint lehet nekilátni.
Ezután átálltam az epilálásra, ami eleinte kínzásnak számított, aztán egészen megszoktam, majd mondhatni, hogy megszerettem - már amennyire lehet :D - aztán most már jó ideje folyamatosan benőtt a szőröm, és bármit próbálok, nem lesz jobb, így kb. 2 hónapja visszatértem a borotvához, amit kevésbé szeretek, mert nem olyan tartós, de legalább nem nő be annyi szőr.

És akkor a lényeghez vissza, amíg epiláltam, hosszú idő után, de rájöttem, mi az ami számomra ideális, előtte, közben, utána, ezt osztom most meg Veletek.

Nálam a tuti befutó módszer az volt, hogy befeküdtem egy fél órára a kádba, elég meleg vízbe, testradírral végigmentem a bőrömön, jól megtöröltem, és nekiálltam epilálni. Én általában az egyik lábam után szünetet tartok, majd nekiállok a másiknak, ismét szünet, és utána a két karom jön. Általában olyan időpontot szoktam választani, amikor nem kell sehová mennem, mert pár órán keresztül nagyon piros pöttyös a lábam, meg kicsit érzékeny is, ami ezen kicsit javított, olyan fél órára redukálta a pirosodást és az érzékenységet, az a First (aloe verás) spray, kicsit mintha hűtené is, és tényleg hamar jobb lesz.

Ez sokáig jól be is vált és működött így, aztán valamiért nyáron elkezdett egyre több szőr benőni, fájt is, csúnya is volt, ezért visszatértem nyárra a borotvához, de remélem, jobb lesz most már lassan..

Ti hogyan szőrtelenítetek? Miket próbáltatok, és mi a tuti befutó nálatok? Mivel visszatértem a borotvához, be is újítottam egy habot, szeretnétek róla tesztet?

Köszönöm a figyelmet, kellemes napot Nektek, kitartás a meleghez! (Ezt most leginkább magamnak mondom ám :D)

21 megjegyzés:

  1. "(legalábbis néha hagyom magamat ebben a naiv álomban ringatózni)" :DDDDD Hát igen, ez egy valóban naív gondolat. :DDD

    VálaszTörlés
  2. Én már jó pár éve az epilálás mellett döntöttem, nekem ez vált be a legjobban, eleinte fájt, most meg szinte nem is érzem! A szőrök a lábamon tökre elvékonyodtak , és ki is ritkultak, így alig látszódik ha elkezd kinőni a szőr :D Az epilálás kb. fél órás procedúra nekem ! A karom nem bírta az epilálást, egyfolytában begyulladtak a szőrtüszők, szóval azt borotválom, a hónaljamat is, mivel a gyantát nem bírta( véraláfutásos lett tőle...) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg pont a lábamon gyulladnak be :S
      Gyantát én sem bírtam :S

      Törlés
  3. .epp most vettem egy uj gepet epilalashoz, hatalmas a kulonbseg a regi utan, alig faj. Kaptam hozza egy jegparnat..2 ora a melyhutoben, aztan bele kell rakni egy kesztyube, ezt rarakni a borre kb. 20 masodpercig, az epilalas elott. Lehet ez segit, hogy nem erzek fajdalmat. A piros pottyok is hamar eltuntek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már olyan jókat kitalálnak, hogy néha csak nézek, pillázok :D
      csak sajna a nagyobb bajom a benövés :(

      Törlés
  4. Én is epilálok, az idejét nem tudom, mióta. Néha egész sok szőr benő, máskor egy sem, én ezeket hősiesen kinyomom, mint valami pattanást, utána nem is látszik semmi. Annyira nincs sok, hogy borotváljak. Néha azért ahhoz nyúlok, mert gyorsabb, vagy ha kell menni valahova, de épp kéne szőrteleníteni is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ha így lennék, hogy ki lehet nyomni, nem zavarna, de most is van olyan, ami 3 hónapja sebes, mert 2-3(!!!) szál nőtt be a bőröm alá, ami begyulladt, amit folyamatosan csesztettem, aztán besebesedett :D

      Törlés
  5. Pár éve vettem egy epilátort, használtam is azon a nyáron, de áh... aztán elpudingosodtam. borotvát szoktam használni, de épp most vettem egy női borotvát, ilyen motoros, szal nem a hagyományos féle. Nem lesz babapopsi puha a lábam, de megteszi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elpudingosodtam :DD
      a fájdalmat nem bírtad, vagy csak időben untad? :D
      Unokatesóm egyszer az egyik lábát leepilálta, de a másikra nem volt már ideje, és pont bulizni mentünk, úgy hagyta a másikat... :D (de legalább hosszú gatyás idő volt :D)

      Törlés
  6. Én is epilálni szoktam, de nekem még a gyanta is bejött...(mármint nem a használatra kész gyantacsíkok, hanem az amit fel kell melegíteni és úgy használni)
    Mondjuk a gyanta mellett szól az is(bár azt csak a lábamon használom, mert vékony a bőröm, és amióta egy ismerősöm a bőrt is letépte gyantával azóta inkább óvatos vagyok), hogy az csak akkor fáj amikor lehúzom...az epilátor meg folyamatosan tépked...mondjuk már megszoktam, és szinte már nem is érzem...ja és ha benő a szőröm én mindig borotvával esek neki...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én így elvagyok a fájdalom részével, annyit kibírok végül is, bár nekem aztán nem 4 hét ám az újra epilálás, max. másfél... :D

      Törlés
    2. Na meg azt mondják a szépségért meg kell szenvedni...:D
      Sajnos nekem is nagyon gyorsan visszanő, és sötét...viszont a sok "tépkedés" megtette a hatását, már nem olyan erős amikor visszanő...mondjuk a másik oka annak, hogy gyakran nekiesek, hogy én még itthonra se tudom elviselni...vagyis ha csak itthon látszana, én akkor is inkább leszedem, mert zavar...

      Törlés
    3. Na igen, ismerős, bár télen nagy a csábítás, hogy ne.. :D

      Törlés
  7. Én 6-7 éven át epiláltam, aztán tavaly nyáron pont úgy jártam mint te: hirtelen elkezdtek benőni a szálak. De nem úgy, hogy látod a bőr alatt, és ki lehet piszkálni, hanem láthatatlanul, és csak akkor veszed észre, amikor már begyulladt, és nagyon lassan (még van tavalyról pár...) gyógyuló barnás foltok keletkeztek. Szóval azóta hideggyantát és borotvát használok, mikor melyiket, de még mindig foltos a lábam :( Nem tudom, hogy a tavalyiak nem gyógyultak be, vagy újak keletkeztek, mindenesetre szörnyű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerős :(
      És a gyantától nem lettek újabbak? :S

      Törlés
    2. Kevesebb van sokkal, mint tavaly, meg rendszeresen borotválom is, megelőzésképpen, meg persze bőrradírt is használok. Mondom, nem tudom, hogy ezek még a régiek, vagy újak, mindenesetre utálom őket. Kb. július 2. hetében vettem fel először idén rövidnadrágot, addig csak hosszúban jártam ezek miatt a rohadékok miatt.

      Törlés
  8. Én még nagyon régen szőrtelenítő krémmel kezdtem, ami szerintem ugyanolyan gáz, mint a borotva. Aztán sokáig borotváltam, majd egyszer kipróbáltam a gyantát és az epilátort is. Ma már szinte mindig epilátort használok a térdemig, a combomat pedig gyantáztatom, de nem havonta, mert nincs rá szükség, csak nyáron. Most szoktam rá a hónaljam epilálására is, az első kettőnél majdnem sírtam, most már semmi. A benövés nekem is nagy problémám, van, amikor meg sem látszik, hogy epiláltam, annyi van a bőröm alá nőve. Még nem találtam meg rá a megoldást, de emiatt néha-néha cserélgetem a módszert és legyantáztatom a lábam is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem egyszer volt már ilyen, hogy nagyon benőtt, 1 vagy két éve nyáron, szóval már nem tudom, hogy ráun egy év alatt a lábam, vagy a melegtől, vagy mi miatt, de megjavulhatna :S :D

      Törlés
  9. Ugyanez volt nálam is, azóta borotválom! Hát igen, hamarabb visszanő, de nekem megéri, mert nekem is ez a 3-4 (vagy több) napig sebes dolog volt utána :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez valamennyire "megnyugtat" hogy nem csak én jártam így :S

      Törlés