2012. július 29., vasárnap

A blogod Te vagy!

Sziasztok!



Még az elején szeretném leszögezni, hogy (eddig még) nem az én blogomon, de egyre több helyen tapasztalok negatív dolgokat.

Első körben leírom én mit gondolok a blog írásról (nem csak a szépség témában, úgy amblokk).

Egy ember szerintem azért írjon blogot, mert Neki jól esik. Ez az első szempont először. Aztán ezt gyakran elfelejtik, megfelelni kívánnak, persze, nekem is jól esik a gyarapodó olvasók száma, de a blog van értem, a blog van arra a célra, hogy a munkából hazaérve JÓ érzéssel (!!!) felnézzek ide, és ha esetleg érkezett megjegyzés, válaszolgassak, megírjam a bejegyzéseket, stb.



Persze, az ember életében egy-egy szakasz mindig lezárul, jön egy új. Megértem, ha valaki abbahagyja, mert már nincs ideje, vagy "kinőtte" vagy csak arculatot vált, mert nem érzi már sajátjának az adott témát.

Egyre több embernél látom, hogy abbahagyja. Persze ez is mindenkinek a maga döntése, de szerintem butaság abbahagyni olyan indokkal, hogy túl sok az új blog, és nem lehet tartani az iramot. Ez nem lóverseny! Ez nem küzdelem kellene, hogy legyen, kikapcsolódás, szórakozás, élvezettel járó aktív pihenés. Szerintem itt nincsen legjobb, nem az a lényeg, hogy hány cég mit ajánl fel, és hány olvasóm van nekem, és XY-nak. Persze, mondom, jól esik a pozitív visszajelzés, de ezt nem várhatja el senki, ha kapjuk, jól esik, ha pedig nem, akkor ne essen rosszul sem. (Egyébként én úgy gondolom, hogy amíg nem érkezik negatív töltetű vélemény, hogy egy szar vagy és semmire nem jó és hagyd abba, addig tényleg ne essék rosszul, ha pedig mégis érkezik, akkor előbb mérlegeljük, hogy ez minket, vagy az adott hozzászólót jellemzi..)

A másik meg, hogy túl sok az új blog, és olyan gagyik, stb. Akkor meg nem kell olvasni azt, akit nem szeretünk és kész. Én sem szeretem, mikor valaki mondjuk használhatatlan képeket tesz fel, vagy csak nem szimpatikus a személye, vagy bármi ilyen, nagyon egyszerű: nem iratkozok fel hozzá, nem olvasom, és ennyi.

És a következő, a pofátlan beszólások, hogy mikor lesz nyereményjáték, mért csak ennyi értékben, miért ilyen ritkán, vagy épp miért túl sokszor??

Szerintem egy adott blogot az írója (a tulajdonosa) határozzon meg! Az is rajta múlik, miről, milyen időközönként ír, milyen sűrűn, (nyilván ha az olvasók megszokják a napi 1-2-t akkor nem túl szerencsés havi kettőre redukálni egyből, de ez már más tészta), és az is az ő döntése, mikor, milyen játékot indít.
Mivel én is jelentkezni szoktam a játékokra, én nem úgy látom, hogy csak egy rúzs, vagy csak egy körömlakk.. Hanem úgy, hogy milyen kedves, hogy Ő gondolt az olvasóira, és emellett még a postaköltséget is állja, amibe "nem hal bele" az ember, de bizony mostanában már elég húzós 1-1 ajánlott levél feladása. (Persze, ezzel vállalja a postaköltséget is, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy ez sem kevés pénz...)

Egy szó, mint száz, szerintem inkább ne szidjon senki senkit, és a többi blog színvonala végett nem érdemes abbahagyni egy blogot sem. Az olvasókat sem bántani akartam, ezek leginkább olyan emberek, ahogy észrevettem, akik nem rendszeres olvasói az adott blogoknak, csak az ingyen cuccra mennek, de arra ezerrel.

Szóval ez lenne az én véleményem, elvégre a munkánkat sem adjuk fel olyan kifogással, hogy már sok a boltos/fodrász/pék/sportoló/bármi.

És végül, egy kép, Nektek, akik olvasnak, és akik miatt megéri az egész:

Köszönöm minden egyes Olvasómnak, hogy olvasnak, esetleg még a véleményüket is megosztják velem és a többi társukkal.

Köszönöm a figyelmet, kellemes estét!

40 megjegyzés:

  1. Hát, igen...
    Szívemből szóltál.
    (ez megint értelmes és velős hozzászólás volt tőlem, de teljes az egyetértés)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, a másik amit kihagytam, hogy nálad is olyan sokszor látom, hogy megkérdezik azt, amit leírtál, hát nem lehet azt a rohadt szöveget elolvasni?! (vagy a szövegértés nem megy? :D)

      Törlés
    2. Pedig Ani nem is ír mindig kis novellát. Ezért nem értem, hogy miért kérdeznek vissza, hogy ez meg ez hogy is volt?
      (mondjuk, ha valaki kisnovellát ír, és azt az olvasó elolvassa, akkor sem jogos az egyértelmű (=bejegyzésben leírt) leírt dologra a rákérdezés....)

      Amúgy eleinte zavart, hogy kevés az olvasóm, Rajtad kívül senki nem kommentelt.
      Ma már úgy vagyok, hogy "nem érdekel". Magamnak írom a blogot, csak történetesen nyívános, így más is láthatja, hogy magamnak, emlékül gondolatként/véleményként mit írtam.

      Törlés
    3. Igen, jó, nekem is volt, hogy esetleg fáradt voltam, vagy figyelmetlen, de ez a ritkább.
      Azért most már Neked is gyarapodik a kis olvasótáborod ;]

      Törlés
  2. Én sem tudok egyéb épületeset, csak hogy teljesen egyetértek :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, hogy akkor ezek szerint más is hasonlókat tapasztal. (mármint annak, hogy nem csak én látom így)

      Törlés
  3. Szerencsére semmilyen negatív visszhang nem érkezett még hozzám sem, de szerintem nem is kell azokkal törődni. A véleményem én is megírtam félig meddig ezzel kapcsolatban.
    Aki nem bírja a strapát, az nem bloggernak való, ennyi. Vagy csinálja élvezetből, tiszta szívvel, vagy sehogy, mert máskülönben úgysem lesz eredménye. Meg szerintem sokan nincsenek még felnőve a "feladathoz".
    De egyébként osztom a véleményed. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aki nincs felnőve hozzá, az szerintem előbb-utóbb úgy is elvérzik, de ezért is nem értem, minek pocskondiázni a másikat, nem olvasom el az írásait, kizárom magam belőle, és meg van oldva a probléma ;]

      Törlés
  4. Én is egyetértek veled! Nagyon jól megfogalmaztad.
    Én amíg nem voltam feliratkozva rád addig is rendszeres olvasód voltam...(csak még nem voltam blogger-tag)
    Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :]
      Mindig jól esik az ilyet olvasni, és egyébként minden egyes új olvasónak/hozzászólónak örülök, a névtelen hozzászólást pedig kizárólag azért nem engedem, mert több helyen elszabadult a pokol a névtelenekkel, értem, hogy nincs mindenki regisztrálva, de ha akar, úgy is megteszi ;]

      Törlés
    2. Mondjuk őszintén szólva nem túl gyakori hogy kommentelgetek...inkább csak csendesen olvasok...ennek több oka is van...de egy ilyen poszthoz muszáj volt hozzászólnom, mert én is ezt látom (sajnos) egyre gyakrabban...
      Báár nekem kommentjeim egyáltalán nincsenek, és követőm se sok, azért látogatóm jó pár van...és nekem ez is elég visszajelzés ahhoz, hogy ne hagyjam abba...(mondjuk amúgy se hagynám, mert szeretem csinálni...annak ellenére, hogy néha elég értelmetlen posztokat sikerül összehoznom...de majd belejövök-remélem)

      Törlés
    3. Sokáig egyébként én sem nagyon írtam szinte sehova, de aztán egyszer csak megindult a dolog, és ez lett belőle :]

      Törlés
  5. Én is egyetértek. Szerencsére még én sem kaptam negatív hozzászólást, de nem is törődnék velük. Nekem sokkal többet jelent az, ha valaki valami szépet ír. Akármit. Azok jólesnek. Nagyon örülök, ha olyan dologhoz szólnak hozzá, amire nem is gondoltam, hogy bárkit érdekel :)
    Valahol én örülök neki, hogy nem is követnek sokan. :D Néha túl személyes, amit kirakok :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj az, nálad kicsit olyan napló-szerű a dolog, de én bírom :]

      Törlés
    2. Annak indult, és annak is akarom megtartani. Ez vagyok én! Ilyen káoszos, össze-vissza, de szerethető :) és szerény is :P

      Törlés
    3. Helyes!
      Hát, de ha így van... ;]

      Törlés
  6. A számból vetted ki a szavakat, gondolatolvasó vagy ? :)
    Teljesen egyetértek veled, én is így állok a blogírás/olvasáshoz.

    Aki nem szimpatikus, nem olvasom de semmiért nem bántanám meg, aki meg szimpi, olvasom és igyekszem megjegyzést is írni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyanúsítottak már vele egyébként, meg azzal is, hogy bosz vagyok.. :D
      Sajnos kezdem azt hinni, hogy élnek olyan emberek, akiknek annyira nyomorúságos az életük, és olyan szinten képtelenek jót tenni, jól érezni magukat, jónak látni a világot, hogy inkább másokat szapulnak, hátha ettől ők jobbnak tűnnek.
      Csak sajna ezzel pont hogy magukat járatják le még jobban.

      Törlés
  7. hmm.. én olvasok olyat, aki nem szimpatikus, de egyszerűen szépek a képei, igényes a blogja, viszont eszembe nem jutna ócsároló megjegyzéseket tenni

    az olvasóközönség egy része valóban csak ingyen cuccokra megy, ez mondjuk elég szánalmas. viszont van jó oldala is, hiszen volt már, hogy én is meghirdetett játékon keresztül találtam rá egészen jó kis blogokra. viszont úgy vagyok vele, hogy akire feliratkozom, és megjelenik a posztja a blogger frissítéseiben akkor megnézem, ha a posztot nem is olvasom végig, de a képeket mindig meglesem

    örök kedvenc embertípus a " honnan van pénzed játékot indítani? biztos hamis! tuti a használd cuccaid passzolod le! "

    ha kevés játék van az a baj, ha sok az, semmi nem jó egyeseknek. nem csak a 10-14éves korosztályban vannak ilyenek, szerintem bőven 20 felett is


    De a nők sajnos alapból ilyenek, folyamatosan áskálódnak, keresik, hogy mivel szólhatják le a másikat. Mindig van néhány nő, aki nem képes örülni a másik sikereinek, vagy hátterének, azonnal keresi, hogy mibe köthet bele.

    grr!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajna ez a kőkemény valóság. Azt nem mondom, hogy soha senkin nem gondolkozom el, hogy mi merre meddig, de nem szoktam úgy pocskondiázni senkit. Valószínűleg ezért voltam mindig jobb viszonyban a fiúkkal, mint a lányokkal. :]

      Törlés
  8. Én azt nem értem egyébként, hogy miért vannak az emberek kiakadva, ha névtelenül kommentel valaki. Valami semmitmondó kamunévvel "tacskópocok23" tartalmasabb lesz a fikakomment? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, de nem ezen volt most a hangsúly leginkább, másrészt meg sokan lusták megtenni ennyit, ezért inkább nem írnak névtelenül.

      Törlés
    2. Nem ezen volt a hangsúly de itt is felmerült akkor gondoltam leírom erről a véleményem, és attól még rendszeresen találkozni ezzel a jelenséggel is mindenhol.

      Mondjuk felőlem aztán az anyakönyvezett nevével is beszólhatna, akkor sem változna a lényegen semmi hogy beszólt. :D

      Nem hiszem, hogy azért ír vagy nem ír valaki névtelenül, mert lusta, csak névvel "nem meri" felvállalni, de erre mondom hogy baromág az egész, mert "Kovács Gizella"-ként vagy "littlecutegirl26"-ként is ugyanúgy fog hatni a fikakomment. Mégis leginkább azon szoktak kiakadni, hogy valaki névtelenül fikáz. Pláne olyanok, akik még engedik is a névtelen kommentezést. Ha allergiásak a névtelen beszólásokra, akkor tiltsák le a lehetőségét.

      És NEM RÁD mondom, látom h te nem hagyod a névtelent, csak egy vélemény, hogy nekem meg ebből a folyamatos baszakodásból meg drámázásból van elegem amit a nők művelnek egymás között pláne blogokon.

      "-vastag a bokád te disznó
      -te meg névtelenül írsz köcsög" és társai.

      Törlés
    3. Csak azért nagyobb szerintem a kiakadás, mert a névtelenek engedik el jobban a nyelvüket (ujjaikat ez esetben), és hidd el, neked is bántó lenne, ha ledisznóznának, vagy azt mondanák, hogy vastag a combod, pedig közben meg nem is. (Igen, kiteszi a képét az ember, benne van ez is a pakliban, de ez a szomorú része, hogy már-már várni "Kell") Én ezért is tiltottam le, mert nincs szükségem erre, de sajnos tényleg vannak olyanok, akik ezzel élik ki mindennemű szarjukat, hogy másokat szapulnak. (Akár az internet világában, akár kipécéznek valakit a munkahelyen/lakótelepen, bárhol :S)

      Törlés
    4. Egy szóval sem azt firtattam, hogy nem bántó, ha leszólja valaki a külső adottságaid.

      De akkor elintézném annyival, hogy letiltanám a névtelen kommentelést... Ha meg nem, akkor nem az lenne az első kiakadásom, hogy miért névtelenül ír valaki. De vannak blogok, ahol mai napig ezeken megy a dráma, hogy "demertemegnévtelenülírsz"... Akkor tiltsa le, ennyi. Pláne a sokadik ilyen után.

      Törlés
    5. De látod, sokaknak nem ilyen egyszerű.. :D

      Törlés
  9. Szuper!!!! :) Ez kellett már sok embernek, úgy érzem :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy ez sem lesz elég, de legalább megnyugodott a kis lelkem.

      Törlés
  10. egyetértek azokkal, amiket írtál, de úgy gondolom, hogy az lenne a legtisztább és legegyszerűbb, ha nem születnének ilyen és hasonló jellegű posztok. ugyanis ezek csak olajat raknak a tűzre, mivel a kötekedők feljogosítva érezhetik magukat egy-egy ilyen posztnál egy újabb idióta hozzászólásra. úgyhogy ha lehet, kedves bloggerek, legyetek szívesek a blogolásra koncentrálni, posztolni sminkeket, körmöket, termékteszteket, olyan dolgokat, amikért elkezdtük olvasni a blogotokat és amiért megszerettük azt. mert a normális olvasót csak ez érdekli, a fröcsögés nem.
    további sok sikert és konfliktusmentes blogolást kíván egy "csak olvasó".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg úgy gondolom, hogy mivel nem csak az általad felsorolt dolgokról írtam, és voltak eddig is ilyesmi, beszélgetősebb témák (meg recept meg egyéb más is), ezért ezt folytatni is szeretném, számomra ez a bejegyzés és minden eddigi is a blogolás része, engem sosem zavart, hogy ki miről, milyen bejegyzést ír, de a saját blogomon szerintem megírhatom ezzel kapcsolatosan is a véleményem, főleg, hogy kulturáltan, nem sértően, nem személyeskedve tettem ezt, nem szítva senkit senki és semmi ellen.
      Köszönöm szépen, eddig nem volt, és itt remélem, nem is lesz konfliktus. :]

      Törlés
  11. én is abszolut egyet értek veled. perpill én is ilyen váltásban vagyok, picit nem találom a helyem de nincs az az isten hogy abba hagyjam a blogolást, majd úgyis jön ahogy jönnie kell a maga módján és tempójában.

    másik dolog hogy engem teljesen lesokkol ami mostanában megy, nem csak a sok bezárt blog hanem ami a lányok között is megy..részletekbe inkább bele se megyek de örülök hogy nem vagyok részese a sok kibeszélésnek, utálatnak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, az ha változik a blog témája abszolút nem baj szerintem, ha már valamit un az ember, akkor találjon egy újat, egy olyat, amit jól esik csinálni. :]

      A második részével egyetértek, néha csak pillázok hogy ez most WTF?! :O

      Törlés
  12. Minden mondatoddal csak egyetérteni tudok!

    VálaszTörlés
  13. Örülök, hogy azért itt majdhogynem 100%-os az egyetértés. :]
    Én nem bántam meg, hogy ezt megírtam, szerintem ez nem normális, ami folyik, és észre kéne ezt már venni azoknak is, akik folyamatosan csinálják a feszkót.

    VálaszTörlés
  14. Jaj ez a nyereményjátékony "csak ennyi?" Ismerős... de basszus... minek vegyem meg, és adjamoda a 3000Ft-os rúzst másnak, ha sz@rt sem ér, és a 300Forintos simán lepipálja? ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De és alapból is, most ez lehet önzőn hangzik, de ha már van rá pénzed, akkor magadnak vedd meg nem?! Aztán ha sok a pénzed és jószívű vagy, akkor adj másnak is :D

      Törlés