2012. június 13., szerda

"Rajtam ne múljék!"

Sziasztok!

Most egy kicsit személyesebb téma jön, ami akár Titeket is érinthet. Nem akarom én megmondani a frankót, meg osztani az igét, csak szeretni segítenék azoknak, akik ráléptek/rá szeretnének lépni arra az útra, amire én is már pár éve.

Jajj de teleshopos lett ez a bevezető.. :D
Akit nem érdekel az ilyen téma, zárja is be inkább, dióhéjban a téma az lesz, hogy legyünk kicsit pozitívabbak, életvidámabbak, és hogyan vonzzuk be a jót. 


Nagyon sokáig iszonyatosan negatív voltam, mindenben a rosszat láttam, másokban is, magamban is, az egész életben. És ezzel, hogy KERESTEM a rosszat, meg is találtam. Aztán egyszer csak, kb 3 éve összejött minden. Gimis voltam, 11. osztályos, rettegtem tőle, hogy megbukok , pedig már egyszer ismételtem évet is előtte. (Nem, nem haltam bele, akkor égő volt, viszont rengeteget  tanultam belőle.)
Természetesen azt hajtogattam napi 24 órában, hogy úristen meg fogok bukni mi lesz, jó ég, holnap matek doga, és tuti elrontom. És így is lett, sorra elrontottam, és végül megbuktam. Ki is voltam akadva, aztán rá pár hétre az akkori barátom is szakított velem, ráadásul elég szemét módon.

Azt mondják, ha a pokolban érzed magad, és már úgy érzed nincs lejjebb, akkor onnan csak felfelé vezethet az utad. És én akkor pontosan ezt éreztem, olyannyira elhagytam magam, hogy nem tudom hogy maradtam életben amellett, hogy hetekig a szobában ülve bőgtem, nem ettem, nem kerestem a barátaim, ha kerestek, akkor mindig az volt a kifogás, hogy jajj, bocsi most nem.
Ennek ellenére sem hagytak el a Barátaim - nem a haverjaim, a Barátaim, nagy betűvel - akik a mai napig jóban rosszban mellettem vannak, és én is mellettük. Sőt! Amikor végre összeszedtem magam annyira, hogy bemenjek a városba, összefutottam egy ismerősömmel, akivel a tipikus "Szia, mi újság? Semmi, és veled? Semmi" kapcsolatunk volt. Aztán amikor megkérdezte mi a helyzet, kiöntöttem neki a kis lelkem, és azóta is az egyik legjobb barátnőm! Itt kezdődött az én lépcsőm! Elmeséltem a bukást, azt hogy elhagytak, hogy már július van, de még mindig nem találtam egy normális matek tanárt.. Mire megszólalt, hogy az anyukája matek tanár, megadja a telefonszámát, hívjam fel.
Elmentem az anyukájához, és onnantól heti 3 nap mennem kellett egész nyáron. Egy óra volt az idő minden alkalommal és addig nem engedett el onnan, amíg nem tudtam megoldani az utolsó kiírt feladatot is.
Aztán egy idő után jobban megnyíltam Neki, és szóba jött sok dolog, és ezek után már nem engedett el úgy, hogy nem mondtam el Neki a bajom, ha éppen bántott valami. Elmagyarázta, hogy igen, szar ügy, ha megbuksz, szar ügy, ha elhagynak, de hahó, az élet megy tovább! Kesereghetek és toporoghatok a langyos fosban, bele is fekhetek nyakig, és közben undorodhatok az egésztől, VAGY felállhatok, leporolhatom magam, felemelhetem a fejem, és tovább léphetek, megláthatom az életben a szépet, a jót, HA én ezt akarom. Ha ÉN EZT AKAROM. Csak a nyomatékosítás miatt.. A Jóisten is akarhatja, ha én nem, és nem teszek ellene. És úgy döntöttem, tenni akarok érte, hogy jobb legyen.

Tanulság?:
Megbuktam, mert nem fordítottam elegendő energiát arra, amiben gyenge voltam, és mert úgy fogtam fel, hogy ez minek, úgy sem veszem hasznát soha. (Ez is szóba jött, és mosolyogva annyit mondott, hogy nem, nem fogod soha hasznát venni, de sok dolognak nem vesszük hasznát, amit az iskolában tanítanak, egyszerűen muszáj és kész.)

Aztán nyár végére olyan szinten megváltozott az egész élethez való hozzáállásom, megtanultam a jót keresni, megtanultam, hogy ha csak ülök a problémán és jajveszékelek, az ott fog maradni, arra vár, hogy megoldjam. Ha meg olyan a probléma, amin én nem tudok változtatni, akkor felesleges rajta idegeskedni, mert az élet hozza majd. A pótvizsgára úgy engedett el, hogy az utolsó hétvégén előtte csináljam azt, ami kikapcsol, menjek el, engedjem ki a gőzt, és ha sikerült, ha nem, valamilyen formában jutalmazzam meg magam! Úgy menjek oda, hogy sikerülni fog, és előtte képzeljem el, hogy ott ülök, meg tudom írni az írásbeli részét, és ha valamiben kételkedek az első lesz a helyes megoldás, ami eszembe jut.(Egyébként az első lesz a helyes válasz állítás teljesen beigazolódott! Több feladatnál is.) Természetesen így is tettem, és nyilván tiszta ideg voltam már az eredményhirdetés előtt, aztán amikor a nevemet mondták, szó szerint beestem a terembe, és le is akartam ülni már, hogy tuti kérdezni fognak még valamit, de csak annyit mondtak, hogy átmentem, és nem tudják miféle csoda ért, de magamhoz viszonyítva rettentő büszkék. Én is az voltam, és a jutalmat is megadtam magamnak, ami a jobb bokámon lévő bak jel. Ez egyébként jó ötlet volt, mert még így, 3 év távlatából is a büszkeség tölt el, amikor ránézek, és az az érzés, hogy mindenhonnan van kiút!
Aztán 12. osztályban végig jártam heti egyszer ehhez a tanárnőhöz, és az érettségim is jó lett (szintén magamhoz mérvén!), és ugyanazt tettem, mint a pótvizsga előtt, elképzeltem, hogy ott vagyok, és tudom a helyes megoldásokat, és azt szajkóztam, hogy márpedig át fogok menni.

És hogy ez az egész miért fontos? Mert kinyílt a szemem, közben olvasgattam Csernust is, és akkor véglegesen beleégett az agyamba, hogy ha én akarok valamit, akkor azért meg kell dolgozzak. Ha sikerül, marha jó vagyok, de ha nem, akkor este lefekvés előtt a tükörbe tudok nézni, nem érzek bűnbánatot, bűntudatot, csak azt, hogy ez rajtam nem múlt, én megtettem a tőlem telhetőt (ehhez tényleg minden tőlünk telhetőt meg kell tenni ám!) és a többi nem az én döntésem volt.
És tényleg! Mert amikor elmentem az iskolába úgy, hogy márpedig bármi is legyen, én beleteszek mindent, amit tudok, akkor este nyugodtan alhattam el, nem voltak bennem olyan kérdések, mint a "Mi lett volna, ha én tényleg odateszem magam?"... Mert erre tudjuk a választ, valószínűleg jobban sikerült volna 1-1 dolgozat, vagy vizsga.

Nem vagyok én sem mindig teljesen pozitív, hiszen senki sem az (aki azt mondja, az úgy is kamuzik), de ha valami nem jön össze, már nem dühöngök annyira, nem haragszom a világra, nem haragszom magamra, hanem mosolyogva (vagy néha kicsit csalódottan) azt mondom, én legalább megpróbáltam.

Ezzel oda szerettem volna kilyukadni, hogy rengeteg a megkeseredett ember, a rengeteg problémájával. Az, hogy egy ajtó bezárul, egy munka nem jött össze, nem feltétlenül jelenti, hogy én egy kalap szart sem érek, hanem inkább azt, hogy nem az a nekem való, valahol vár rám egy jobb. Attól, hogy egy kapcsolat véget ér, mindegy most, hogy mi miatt, nem feltétlenül kell elzárkózni hosszú távon az emberektől, inkább azt jelenti, ha lezártuk, és tanultunk is belőle, ott a lehetőség! Rengeteg lehetőség, új emberek, új barátok, esetlegesen később egy új kapcsolat.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne marjuk el magunk mellől a mérhetetlenül pesszimista hozzáállásunkkal az embereket, mert ugyanazzal az energiabefektetéssel akár pozitívan is gondolkodhatnánk, cselekedhetnénk, tehetnénk a jobb életért. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de annak kántálása helyett, hogy mink nincsen, inkább vegyük számba azt, amink van, és tegyünk érte, hogy még több olyan legyen az életünkben, aminek örülhetünk. A kötelességek mellett (munka, iskola, stb.) találjunk legalább egy olyan dolgot, ami kikapcsol, legyen az horgászat, blogolás, írás, zenélés, BÁRMI, amit élvezünk, aminek csinálása közben teljes mértékben át tudjuk adni magunkat, és kiélvezni!

Szeretném, ha ezt nem úgy értenétek, hogy ha azt gondolod, hogy megnyered a lottót, akkor tényleg megnyered, hanem úgy, hogy ha elmész egy állásinterjúra vagy vizsgára úgy, hogy magadban azt gondolod, úgysem jön össze, ezt megérzik mások is, és így is lesz. Ha viszont úgy mész oda, hogy nagyon örülnél ennek az állásnak, és kedves vagy, nem visszautasító, nem flegma, akkor sokkal nagyobb az esély. Emellett pedig fontos azért a realitás megtartása is, mert ez nem azt jelenti, hogy elsőre sikerül majd minden, és az öledbe hullik! Csupán azt, hogy így van értelme minden napot végigcsinálni, még akkor is, ha ezt nem mindig érezzük így.


Ez a bejegyzés egyrészt remélem lesz akinek egy kis energiát ad, vagy elgondolkodtatja, hogy lehet benne igazság, egy nagyon egyszerű példa:
Ül a csaj a tévé előtt minden nap, tömi a búrájába a tábla csokit, és közben kesereg, hogy mekkora dagadt disznó vagyok. Ez mondjuk 20 perc. Ezalatt a 20 perc alatt tornázhatott volna otthon, elmehetett volna futni, de legalábbis sétálni, vagy csak szimplán kitakaríthatott volna, ami szintén mozgás, ha úgy vesszük. Oké, ez pont tőlem rossz példa, mert nem járok el mozogni, de talán ez szemlélteti leginkább a dolog egyszerűségét.



És ezzel nem azt mondom, hogy ne egyetek csokit, mert én is szeretem, és az ember megérdemli a kényeztetést egy bizonyos szintig, de nem mindegy hogy egy szelet vagy egy tábla csoki.. ;]


Remélem nem lett nagyon kusza a dolog, és hogy azért nem adta fel mindenki pár sor után! Nagyon kíváncsian várom a véleményeteket ezzel a témával kapcsolatban, ha esetleg lesz rá igény (eddig úgy jött le nekem, hogy szeretitek az ilyesmi témákat is), akkor lesz akár olyan, hogy hogyan tegyünk egy-egy konkrét dolog ellen, vagy után, és bármi, ami érdekel titeket, szóval akár az ötleteiteket is várom, mikről olvasnátok!


Annak, aki végigolvasta, nagyon nagyon köszönöm!
További nagyon szép napot Mindenkinek! Mosolyogjatok a világra, és a világ visszamosolyog Rátok! ;]

18 megjegyzés:

  1. Én is rájöttem, hogy jobb pozitívnak lenni,és reggel úgy felkelni, hogy yeah egy új nap, tele meglepetésekkel, hmm egy fini kávé, de jól is esik :$ meg ki tudja, hogy mikor ér valami? Mikor halok meg? Tudom, hülyén hangzik,de bármikor bármi történhet az emberrel :S.
    Nem pedig depizni ( a fősuli miatt nagyon az voltam,-> barátommal veszekedés... stb. meg a szüleimmel, ez miatt) , meg jajj de szar, semmi nem jön össze.. hát ha nem is teszünk érte , persze , hogy nem:S igen is ha pozitívan állunk a dolgokhoz , és harcolunk érte, akkor már van esélye hogy összejönnek a dolgok, ha nem, akkor sem úgy fekszek le, hogy az én hibám, meg lelkiismeret furdalással, mert megpróbáltam! ... igen is újra meg újra megpróbálom. Mert sikerülni fog, össze fog jönni ! Mindben a jót kell látni, ha csak pici is van benne :). Nehéz megtanulni, de megéri:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Párom is pont ezt mondja mindig, az adott napnak a szépségét kell megtalálni és kiélvezni minden egyes percét, mert ki tudja, mi lesz holnap. Bocs, hogy beleugattam a kommentedbe, de nagyon szimpi a hozzáállásod :)

      Törlés
    2. Sokkal jobb amúgy másoknál is ezt látni, mint a folyamatos "faszomkivan" hangulatú emberekkel körülvenni magunkat.. Főleg, hogy az a hangulat ragadósabb, mint a vidámság... :D

      Törlés
  2. Szeretem az ilyen posztokat. Velem pontról pontra az történt 10.ben, mint Veled 11.ben...Végigszenvedtem egy egész évet heti kétszeri matek korrepetálással, hogy behozzam, ami elmaradt. Meg úgy általában talpra állni (új osztályban én voltam a "hülye bukott diák", ki is néztek érte veszettül, de egy idő után pont lesz*rtam, magamnak akartam bizonyítani nem nekik)Baromi sokat dolgoztam és dolgozom a mai napig azon, hogy pozitív legyek és megváltoztassam magamon/magam körül amit lehet (amit nem, azt meg elfogadni). Minden a hozzáálláson múlik, de ehhez ki kell lépni a komfortzónából, TENNI kell, nem csak akarni. Csak elkezdeni nehéz, aztán a többi "jön magától".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan így van! :]
      Én 9.ben buktam, így mindenki "új" volt ott, de persze márelső nap kikötés volt, hogy bukott nem ülhet bukott mellé, szóval enyhe előítélet, de úgy voltam vele, hogy nekem mindegy, ki mellett ülök, csak ne legyen büdi és hagyjon figyelni :D

      Törlés
    2. Ja, mert minden osztályra jut egy büdi gyerek. de tényleg :D Én 9.ben még átcsúsztam a pótvizsgán, de már attól sem voltam túl népszerű, mert ettől hülyébb vagyok, nyilván. Ha "osztálykedvencecicababa" bukásra állt, az meg hűűű de menőőőő!...

      Törlés
    3. Jobb esetben csak egy.. :D
      Persze, ez mindig így van, van akit lenéznek miatta, másra meg még mondhatni hogy fel is néznek.. :S
      Egyébként ezt sosem értettem, hogy hogy vannak olyanok, de mindig csak 2-3 csaj az egész suliban, akiket szinte mindenki imád. Nem irigységből, mert én meg is őrültem volna, ha mindenki mindent tud rólam szinte, csak sosem értettem azt se, hogy mért kell mással ennyire foglalkozni.

      Törlés
  3. Teleshopos szövegen jót röhögtem. :DDD

    Én nem vagyok híve ennek a mindig mindenáron pozitívasdinak meg bevonzásnak (ezekben egyáltalán nem hiszek, sőt semmiben nem hiszek amiben hinni kell :D), sokan emiatt negatívnak láthatnak, köztük szerintem te is negatívabbnak látsz néha mint amilyen vagyok. Én azt szoktam erre mondani hogy nem negatív vagyok, hanem reálisan közelítem meg a problémát, és ha nagyobb esély van a dolgok negatív kimenetelére (vagy akár egy kicsi is de ott van), akkor ezt észben tartom, DE!!! nem jelenti azt, hogy nem teszek meg mindent hogy az ellenkezőjét hozzam ki belőle. A pozitív csalódásokra gyúrok úgymond. :D Csak emellett mindig felkészülök a negatív kimenetelre is, mert a hideg zuhanynál rosszabb nincs, amikor ott állok a "romok között" mint egy idióta és azt sem tudom mit csináljak.

    Tehát nem vagyok egy depressziós befordult valaki, nonstop röhögök valami baromságon, meg ügyködök valamin meg úgy általában elégedett vagyok mindennel, bár néha rám jön, hogy semmi nem jó, de akire ez nem jön rá soha az hazudik. :D Szerencsére ez 1-2 nap alatt el szokott múlni.

    Ebben a csokis tévézős dologban meg 100%-ban egyetértek, én tavaly kezdtem ezekre ráállni, "kaja szemléletet" váltottam, azóta minden kaján elolvasom mennyi kalória, magamnak főzök mert így tudom tartani azt amit kitűztem magamnak, tornázok (mondjuk ez lehetne rendszeresebb, de egyedül annyira utálom...), meg ugye nemsokára megyek futni osztálytársammal, ha végre sikerül leszervezni. :D

    Mindig is szerettem a zöldségeket, többé kevésbé majdnem minden nap ettem, de már ezeket eszem főétkezésnek szépen elkészítve, és sokkal jobb mint a "szokásos" ebédek. Persze néha bűnözök, de így még belefér.

    Magyarul ezek tényleg olyan dolgok, hogy nem igaz hogy drágább egészségesen élni, hanem tényleg csak tenni kell érte és szemléletet váltani. Persze hogy drága pl az 1000 forintos olívaolaj, ha naponta félig töltik vele a serpenyőt és abban tocsog minden... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom hogy nem írtad h mindig annak kell lenni, csak általánosságban írtam. :) Csak h ne legyen félreértés. :D Mert az rendkívül idegesít, mikor valaki mindig csak ezzel bír jönni és semmi mással, hogy "csak pozitívan". :D

      Törlés
    2. Nem lehet az ember mindig pozitív, de fontos, hogy ha pl este a tököm kivan, és azt mondom többet be sem megyek dolgozni, reggelre kialszom már az érzést és vigyorogva akkor is bemegyek :DD
      A kaja meg mindenkin saját magán múlik, azért ezt a konkrét példát hoztam, mert tipikusan igaz, hogy amíg ott ül az ember és nyafog és tömi az agyát (mert ugye az is "mozgás" :D), addig elmehetne rendesen mozogni, vagy legalább valamit csinálni, ami felér egy kis mozgással, és az energia kb ugyanannyi lenne.. Csak ugye nem úgy tűnik elsőre..

      Törlés
    3. Ó hát én hányszor "hagytam abba a sulit"... :DDD

      Törlés
  4. Ja és ez a tanulásos dolog is amiben hasonlítunk, ugyanaz volt a "sorsunk", de engem mára már strébernek is tartanak.. :D Ki gondolta volna, mi? :D Kár, hogy ez akkor és ott nem így volt, de azt akkor és ott az akkori körülmények között így tudtam kivitelezni. Nem bánom, mert az is én voltam, de ez is én vagyok. Mindig mindennél van jobb is és rosszabb is.

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Azt hogy ezt összeszedted, megfogalmaztad, leírtad, kitetted és elolvashattam és újra rájöttem, hogy mostanában nagyon negatívan gondolkodom! És ez a cikk most erőt adott ahhoz, hogy igenis pozitívan kell gondolkoznom és mennem tovább előre ahelyett, hogy keseregnék a négy fal között, hogy megint nem jött össze. :)
      Erőt adtál nem keveset és ezt KÖSZÖNÖM :)))

      Törlés
    2. Akkor nagyon örülök!
      Így is kell, ma meg új nap, új esély! ;]

      Törlés
  6. Nagyon véletlen kerültem ide de ez most nagyon kellett nekem! Ennek a napnak is volt értelme, újabb lendületet kaptam az úton. Én is ilyen leszek, mert ilyen akarok lenni! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek most nagyon örülök! Köszönöm, hogy írtál, és ha már eldöntötted, hogy ezt akarod, akkor csak a kitartás kell, és menni fog! :]

      Törlés