2012. április 30., hétfő

Áprilisi összefoglalás

Sziasztok!

Nos, megint eltelt egy hónap... Hihetetlen, mennyire repül az idő, de közben meg néha annyira lassúnak érzem.

Rengeteg dolog van a fejemben, amúgy is, de az utóbbi pár napban még inkább tele van, ez majd a bejegyzés vége felé ki is derül, miért.


Először is, nézzük, mi volt áprilisban:

Ez a harmadik hónap, hogy blogolok, 91 olvasóm lett, ezt köszönöm Mindenkinek.
- Lett egy új fül, az Essence, Catrice kollekciók, azért ezekről írok, mert mostanában ezek állnak leginkább közel a szívemhez, de természetesen ha lesz olyan, ami érdekel, és érdemesnek látom rá, hogy megemlítsem, mindenképp írni fogok róla. (Egy ilyen már van is!)

- VEgy kicsit bővült a DIY fülecske is, lesz még benne bőven dolog, amint időm engedi a tervek kivitelezését.

- Végre elkészült április elején az első step by step smink bejegyzés is. (Remélem, nem az utolsó:P)

- Szerencsére volt egy kicsit több időm, energiám hajas bejegyzéssel is gazdagítani a Haj fület.

- A magánéletben mondhatni, hogy minden rendben, a bejegyzés végén meg is osztok Veletek 1-2 képet.

Mit szeretnék májusban?:

- A ricinusolajos bejegyzést nem tudtam még befejezni, így ez májusra marad mindenképp.
- Kajás bejegyzésekre is rá kéne gyúrjak, de általában az étkezés közepén jut eszembe, hogy basszus, nem fényképeztem le... De ha esetleg érdekel titeket kép nélkül is a dolog, akkor a kedvenc receptjeimet megosztanám Veletek.
- Szeretnék még ruhaátalakítós dolgot is, ha jól sül el, azt is megmutatom Nektek.
- Ha elérjük a 100 olvasót, akkor nyereményjáték is lesz, pár dolog már meg is van véve hozzá, pozitívan álltam a dologhoz, így reménykedek, hogy ez is eljön még májusban.
- Májusban leszünk 2 évesek Tomival, így lehet, hogy lesz egy kicsit személyesebb bejegyzés is, bár ez még nem 100%.
- Még mindig próbálkozok a tőlem megszokott sminkelésen változtatni, ezeket a próbálkozásokat is megmutatom majd Nektek, illetve lesz megint szájfényes, valószínűleg több is. :]



Amire büszke vagyok, hogy nagyjából be tudtam tartani azokat, amiket a Márciusi összefoglalásban írtam, hogy miket szeretnék.



És akkor nézzük, mi is "bánt". Vagyis ez nem a legjobb szó, de nem tudom kifejezni magam jól, mi is ez. Foglalkoztat, folyamatosan gondolkozom rajta, mert nem is igazán értem.

Igaz, hogy csak 3 hónapja blogolok, és rengeteg a beauty blog, és  valószínűleg nem konkrétan rám értették, de egyre több helyen olvasom, hogy mennyi az új blog, és ezekért régen még meg kellett  dolgozni a sikerért, és a mai blogok már nem olyanok. Persze. Persze, hogy nem olyanok, minden változik az idővel, ezt nem szabad elfelejteni, nem csak a blogok világában, hanem mindenhol, mert ilyen az élet. Nem mindig jó irányba változnak a dolgok, de szerintem első sorban Mindenki maga miatt kezdi el a blogolást, és csak utána jön az, hogy az Olvasó kedvében próbál járni. Én pl. nem vagyok profi sminkes, nem tanultam, de úgy gondolom, hogy nem is vagyok nagyon gáz benne, ez egy olyan lehetőség, hogy az ember később vissza tudja nézni, honnan jött, hol tart. Ahogyan észreveszem, egyre több az olyan blog, ahol nem csak a szépség a téma, hanem a praktikus megoldások, tárolási módszerek, egészség, divat, spórolás, tehát a mindennapi ember igényei, némi kreativitással fűszerezve. Nekem személy szerint tetszik ez, de azt mondom, hogy akinek valamelyik blog nem tetszik, nem olvassa és kész. Ennyi. Senkit nem állt szándékomban megbántani, nem is akarok neveket írni, egyrészt mert már nem emlékszem pontosan, mert nem 1 és nem 2 embernél láttam ilyet, másrészt pedig mert nem baj, hogy ez a véleményük, és én tisztelem, becsülöm a munkásságukat, de pl 4-5 éve engem sem érdekeltek ilyen szinten ezek a témák, kb 2,5 éve viszont igen, így jutottam el csak nem rég odáig, hogy én is "kivegyem a magam részét" belőle.

A másik pedig, hogy olvastam róla, hogy van aki szó szerint megvásárolja a lájkokat. Hát, nem tartom tisztességes dolognak, de kinek a pap, kinek a paplan... Ha ő tükörbe tud nézni így, akkor tegye. Én nem tudnék, ezért inkább szeretettel, jó érzéssel irkálok itt, és örülök, ha pár embert érdekel, és még jobban, ha még segíthetek is vele Valakinek.

Na, ennyit a kis lelki nyomoromról, nézzük az áprilisi képeket! :]

Pannácska, a cicánk. Itt épp azt hitte, hogy zsiráf...

 Itt pedig úgy feküdt, hogy félig a földön, félig a ház falán.
Imádom, olyan kis édesen tud fetrengeni, és lehetetlen pózokat felvenni...

Aki ismer, az tudja, minek örülök. ;]
A sógorom volt olyan hülye jófej, hogy meglepett egy zacskónyi Dr. Pepperrel, aminek nagyon örülök, mert már jó ideje nem vettem, sajnáltam rá a pénzt.

Ezt a nyakláncot az Anyukámtól kaptam, a virágrendelése mellé csapták, ahonnan eddig halál gagyi cuccokat küldtek amúgy ajándékba. Azt írják, swarovski, ezt kétlem, de ettől függetlenül nagyon tetszik és a zsákbamacskás fülbevalóval nagyon jól néznek ki együtt.

Ezt a csillámport Judit, az egyik Olvasóm, és volt sulistársam adta, nagyon tetszik, remélem láthatjátok is majd akcióban. (Még egyszer köszi!)

Ezt még 21.én hozta Tomi, igaz csak a kertből, de nagyon szép és 6 napig szépen éldegélt velem.

És végre fel is avathattam a szandimat.
Nagyon tetszik, Mindenki megdicsérte, és még kényelmes is! :]


Jajj, és elsőre véletlen kihagytam, ma kaptam dínótojást Tomitól, és 12-24 órát írtak a kikelésre, de már ma 3-4 óra után kikelt. :]


Ekkorka volt, egy műanyag gömbben volt.

Vízbe kellett tenni:

És várni... Itt már az oldala meg is repedt:

Itt már nagyon megrepedt:

Itt pedig már a színe is látszott, aminek nagyon örültem:

Tomi nem bírt magával és le is szedte a tojás tetejét... :D

Aztán ki is jött:

Itt meg már növöget:


Halál cuki szerintem ez a kis dínó, komolyan, olyan vagyok, mint egy kisgyerek, úgy vártam, hogy kikeljen... :D

Remélem, Ti is jól zárjátok ezt, és jól indítjátok a következő hónapot! Köszönöm az eddigi támogatásotokat, várom a véleményeteket bármiről és sikeres májust kívánok Nektek, remélem tudtatok azért pihenni a hosszú hétvégén!
Köszönöm a figyelmet! Jó éjt és jó szórakozást a holnapi napra!

15 megjegyzés:

  1. Huu.. Eza a lelkes rész meglepő.vagyis az, hogy a 'nagyok' mit gondolnak rólunk..mért? Mi nem próbálkozhatunk? Nem csinálhatjuk azt amit szeretünk,amit kedvünk van csinálni... Komolyan ez már bűn, hogy próbálkozunk? Szánalmas.. Gondoljanak abba bele, hogy ők is voltam egyszer ilyen szinten ;)))
    Amúgy a cicád édi :-) Még sok két hónapot Tomival ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondom, senkit sem szeretnék megbántani, Mindenkinek meg lehet a saját véleménye, csak nekem ez fura, hogy mért kell a "kisebbet" lenézni. Nem csak itt, a blogon, de a való életben is egyre több a sértegetés, ami a fiatalokat, kezdőket éri. Csak épp most jött ki rajtam ez az egész, mert szerintem aki már letett valamit az asztalra, legyen rá büszke, de segítse azt, akinek még lehetősége sem volt, vagy ne segítse, de ne hátráltassa...
      A cica meg igazából tesómé, csak ő elköltözött a cica maradt.

      Törlés
    2. Teljesen igazad van!!!! ;)

      Nekem is volt olyan dínóm, csak rózsaszínben :)))))

      Törlés
  2. Úúúú Dr Pepper!! Én is imádom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én karácsonykor felforraltam és egy fél citrom levét beleöntöttem, úgy is isteni volt! :]

      Törlés
  3. Juuuuj, kis dínóóó, cukiiii :D

    VálaszTörlés
  4. Pannin behalok. :DDDD Kis flegma :D
    Dínótojás meg nagyon jó, még nem is láttam ilyet. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallod, ugye van az a teknősünk, az a dísz, ami a teraszon szokott lenni. Rendszeresen köré fekszik és úgy alszik... XD

      Törlés
    2. Ja meg a legjobb, mikor a kertitörpéhez odasomfordál és "nózizik" vele, odadörgöli az orrát a törpééhez... :D

      Törlés
  5. Bakker, pont ilyen "lelkizős" bajaim voltak mostanában nekem is. Igazándiból az elején attól tartottam, a beauty blogok világa egy ilyen "zárt körű klub" lesz, sokáig nem is mertem kommentelni senkinél. Aztán ahogy írogattam ide-oda, és a bloggerinák válaszolgattak is, lett egy kis önbizalmam. Szerintem azért a "nagyok" is emlékeznek még rá, hogy honnan indult a blogjuk. Akinél meg úgy érzem, hogy elszállt vele az ihlet, azt nem olvasom és kész. Én kerek egy hónapja blogolok, igyekszem minél változatosabbra venni, de vannak azért még olyan dolgok, hogy pl sminket, outfit-et nem merek megmutatni, meg órákat vajúdok egy-egy poszt felett, hogy ki merjem-e rakni, nem néznek-e hülyének, bénának, stb.
    Más: cica édi, imádom őket, bár nálunk tacskó-szerelem van éppen. Dínótojás meg... nekemiskell!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezek szerint nem csak nekem tűnt fel ez.. :S
      Dínótojás van ha jól tudom a Tesco-kban, meg ilyen coop boltokban vidéken :]

      Törlés
  6. Hajas, DYJ, receptes,... tőled bármilyen bejegyzés jöhet :) Nagyon éédes a macskátok <3 :) Dínótojás, jujj! AKAROM! :D Én most buborékfújót vettem a közeli papír-írószer boltban :P Nem bírom letenni :'D
    Grat a 2 évhez! ;}

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon ari vagy!! :]
      húúú, jó, hogy mondod, van itthon ilyen óriásbuborékfújónk, be kell üzemelni majd! ;]

      Törlés